Twitteren lázadnak a zenészek az idióta besorolások ellen
Kikelt Twitterén napjaink egyik...Tovább
A Super Bowl-döntő szünetében idén a Who játszik, borítékolhatóan közel 100 millió tévénéző előtt. A jeles médiaesemény csak kisebb részben szól a sportról, úgyhogy Pete Townshendék is sokat szerepelnek a hírekben, ezeket gyűjtöttük össze.

Magyar idő szerint vasárnap éjjel, Miamiban rendezik az amerikai futball bajnokság (NFL) döntőjét, amely hagyományosan a legnagyobb nézettséget hozó tévés esemény Amerikában. Az eredmény bennünket természetesen nem érdekel, hiszen európai emberek vagyunk és nem nézünk amerikai futballt, viszont a Super Bowl nevű médiacirkusz nem csak a sportról szól, hiszen a meccs szünetében vagy előtte fellépő előadókat mindig hatalmas érdeklődés övezi. Még tavaly megírtuk, hogy idén a Who játszik a szünetben, a meccs előtt pedig (amit az Indianapolis Colts játszik a New Orleans Saints ellen) Carrie Underwood énekli el az amerikai himnuszt, akit idén sorrendben harmadszorra kértek föl erre, míg az America The Beautiful című dalt Queen Latifah-tól hallhatja majd a közönség.
A Who gyakorlatilag egy egyveleget játszik majd a legismertebb, klasszikusnak is nevezhető slágereiből a szünetben. Pete Townshend, a zenekar gitárosa szerint hosszabb-rövidebb részleteket hallhat majd a közönség a dalokból: "Egy kis Baba O'Riley, egy kis Pinball Wizard, egy kicsit a Tommy végéből, aztán egy kis Who Are You" – mondta Townshend. A hatvanas évek egykori lázadó zenekara, a Who most nem véletlenül adja be a derekát és játssza a lehető legpopulárisabb műsort, hiszen a Super Bowl az egyik legnagyobb megtiszteltetés egy előadónak: a közelmúltban Paul McCartney, a Rolling Stones, Prince, a U2, Tom Petty, tavaly pedig Bruce Springsteen lépett fel az eseményen, és közülük Springsteen és Prince is hasonló egyveleggel készültek. Azt mondani sem kell, hogy egy ilyen fellépés mindig megdobja a lemezeladásokat, és számolhat ezzel a Who is, amelynek az utolsó hét albuma (közülük a legfrissebb Endless Wire 24 éves szünet után 2006-ban jelent meg) kivétel nélkül bejutott az amerikai top 10-be.
Csakhogy a Who és Townshend nemcsak ezért került be a hírekbe a napokban. A gitáros ellen ugyanis újra felhozták a gyermekmolesztálás vádját: mint ismeretes, Townshendet 2003-ban egy gyermekpornográfia-razzia során letartóztatták, mivel a hitelkártyájával regisztrált egy gyermekpornót terjesztő honlapon. A hónapokig tartó vizsgálat során végül Townshend tisztázta magát, és a gépén sem találták semmi nyomát tiltott képeknek. A gitáros azzal védekezett, hogy mivel őt is szexuálisan zaklatták gyerekkorában, saját, gyermekpornográfia elleni kampányához gyűjtött anyagot. Végül megúszta figyelmeztetéssel, és beismerte, hogy helytelenül cselekedett, amikor erre a honlapra kattintott, de mindezek ellenére öt évig szexuális bűnözőként tartották számon Nagy-Britanniában.
Ezért különböző gyermekvédelmi csoportok kampányt indítottak a Who felléptetése ellen, és Townshendet szexuális bűnözőnek bélyegezték. "Townshend meghívása az amerikai családi értékek otromba semmibevevése, és a gyermekként szexuálisan zaklatott áldozatok arculcsapása" – írta kiáltványában az egyik ilyen csoport. "Elszomorít ez és nagyon is foglalkoztat" – mondta válaszul a zenész. "Egy ilyen ügyet nagyon nehéz félinformációkból származó idézetekkel rendezni, de úgy érzem, hogy ugyanazon az oldalon állunk. Egy olyan család számára, amelyben szintén előfordult, hogy zaklattak gyermekeket, az elővigyázatosság a legfontosabb, nem az önbíráskodás" – tette hozzá Pete Townshend. "Ha bárkinek kétségei vannak afelől, hogy itt lehetek-e most vagy sem, az egy kis kutatással megállapíthatja. Minden, amit erről tudni kell, furcsamód megtalálható az interneten."
Townshend azonban egy népszerű játékot "tönkretett" azzal, hogy elárulta a Billboardnak, milyen számokat fognak eljátszani. Régi hagyománya van ugyanis annak, hogy lehet fogadni, mi lesz a setlist első száma, ám az interjú megjelenése után a Sports Interaction fogadóiroda felfüggesztette az erre irányuló fogadásokat. "A Super Bowl nemcsak a meccsre való fogadásról szól" – mondta a cég képviselője, Frank Doyle. "Sokakat nem érdekel a sportfogadás, hanem inkább olyan, nem sporthoz kötődő dolgokra fogadnak, mint az első szám a szünetben. De most, hogy Townshend beszélt erről a Billboardnak, fel kellett függesztenünk a fogadást, mert a választható 25-30 szám lecsökkent most ötre. Amióta a szakmában vagyok, ez az első ilyen döntésünk, de ha azt vesszük, hogy mit csináltak ezek a fickók a hotelszobákkal, amikor még igazi rockandroll arcok voltak, egész olcsón megúsztuk" – viccelődött a fogadóiroda szóvivője.
A Who két, még élő tagja egyébként abból sem csinált titkot, hogy fogalmuk sincs az amerikai futball szabályairól, és az énekes, Roger Daltrey azt is bevallotta, hogy még sosem volt NFL-meccsen, ennek ellenére már választott csapatot magának, és a New Orleans Saints csapatának fog majd drukkolni, mondván, hogy New Orleansre ráfért már némi szerencse. Amikor ezt Townshend meghallotta, ő is rögtön döntött: "Ezek után azt hiszem, hogy én a Coltsnak drukkolok majd."
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Későbbi cikkeink | |
| Kapcsolodó linkek |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A férfiak táltosodjanak meg!
Luc Besson kihúzza a gyufát öncélú garázdálkodásával, az Adele és a múmiák rejtélye mégis élvezhető film.
Az Esti Showder, a Beugró és a Házon kívül is nyerhet
2010 szeptember 24-én és 25-én rendezik a Kamera Hungáriát.
Csak képzelte a K2 csúcsát
Félrevezette a közvéleményt az osztrák hegymászó, aki azt állította, hogy megmászta a K2-t.