A zene megszépíti az életet! Négy afrikai ihletésű pop- és elektronikus album

Rónai András [2010. január 15. 21:30]

Sorozatunk második részében négy lemez szerepel: a londoni, de francia, svéd és malawi származású tagokból álló, szerencsésen befutott The Very Best felhőtlen popalbuma; Oh No etióp alapú hiphop-beatjei; a Mapstation minimalista Afrika-fantáziája; végül a legmenőbb szenegáli rapperlány, Sister Fa nemzetközi bemutatkozása.

The Very Best
Warm Heart Of Africa

Moshi Moshi, 2009.

Oh No
Dr. No's Ethiopium

Stones Throw, 2009.

Mapstation
The Africa Chamber

~scape, 2009.

Sister Fa
Sarabah

Piranha, 2009.

The Very Best: Warm Heart Of Africa

A Quart olvasóinak szerencséje van, mert 2009 egyik nagy sikersztorijára már 2008 elején felkészülhettek: itt volt szó ugyanis először a Radioclit nevű londoni (egyébként francia és svéd tagokból álló) duó és Esau Mwamwaya szép barátságáról. A Radioclit stúdiója ugyanabban az utcában van, mint az a használt cuccokat árusító bolt, ahol a Malawiban született Esau dolgozott. Itt írtunk aztán az internetszerte nagy figyelmet keltett, menő indie-sztárokat, köztük az afrikai zenéből kiinduló együtteseket is (újra)afropoposító mixtape-ről (még mindig letölthető); és arról is értesülhettek az olvasók, hogy milyen jó egy The Very Best-koncert.

A bemutatkozó, sajtószerte ajnározott lemezt tehát én tényleg vártam, és most nem kellett csalódnom. Van itt mindenféle hatás, a gospeltől a malawi hagyományokton át a socáig és kwaitóig, vendégeskedik Ezra Koenig (Vampire Weekend) és MIA - de nem ez az érdekes, mert ahogy összerakják, az egyszerre eredeti és szórakoztató, valamint ismerős is: a nyolcvanas évek óta többé-kevésbé sikeres afropopot turbózzák fel. (Kivéve, amikor például a G-funkot, mint a nagyszerű Juliában.) Egyáltalán nem feltűnő, de ha kicsit odafigyelünk, akkor hallatszik, hogy a Radioclitnek van tapasztalata a kütyühasználat és mindenféle menő elektronikus stílusok terén: ravaszul hatékony ritmusok, ügyes szintihangok és effektek hallhatók itt jó ízléssel összerakva. A Radioclit azonban kicsit sem tolakszik, hanem megágyaz a főhősnek, Esau Mwamwayának: nem is az a lényeg, hogy ő milyen jó énekes, hanem hogy mennyire rokonszenves személyiség jön át a számokon. Tőle nemcsak hogy szívesen vennénk mi is biciklit, de simán elhiteti velünk azt is, hogy "Muzsikálni öröm, muzsikálni szórakozás, a zene megszépíti az életet!" A hatáshoz egyáltalán nincs szükség arra, hogy egy kicsit érdekeljen minket az afrikai zene vagy a "világzene" - a Warm Heart Of Africa egy elsőre fülbemászó, garantált hatású, felhőtlen poplemez; olyan jóleső élmény, amivel ritkán találkozhatni. A

Oh No: Dr. No's Ethiopium

Oh No (született Michael Jackson) a Stones Throw-kollektíva tagja, mondjuk a közepesen híresek közül; egyébként a bátyja Madlib, apjuk pedig Otis Jackson soulénekes. Az elég sajnálatos című Ethiopium a 2007-es Dr. No's Oxperiment folytatása: az török, libanoni, olasz és görög pszichedelikus rockból vett mintákra épített instrumentális beateket, ez újabb pedig, igen, etióp zenékre. Ezeket ugye minden Quart-olvasó ismeri, hiszen többször is rajongtam itt Mulatu Astatkéért. Az összesen harminchat szám mindegyike egy-egy ötletet bont ki, darabonként egy-két percig. Az alapul szolgáló etióp zenét hol szétszabdalja és újrarakosgatja: ilyenkor énekesek rövid frázisai, pattogós-húzós gitárok, negédes vonósok, fojtott és erotikus fúvósok járnak körbe-körbe és akadnak meg újra és újra; máskor viszont egész sokat megtart az eredetiből, csak kicsit hiphoposítja. Az ütemek jók, szellemesek és hatékonyan szolgálják a bólogatást; a basszusok és szintik olykor egész kemények, máskor inkább visszahúzódnak; mindeközben pedig kellemesen sercegnek a lemezek, az egészet pedig jó alaposan körbeveszi a sűrű, hm, pszichedelikus köd. Oh No persze kihasználja, hogy az etióp zene innen (és Amerikából) nézve "egzotikus", de korántsem támaszkodik erre, ez csak egy elem a lemezen; bár nem használ túl sok eljárást, azokat igen szellemesen variálja. Az ilyen beat-albumok beépített csapdája, hogy önmagukban üresnek tűnnek, az Ethiopium azonban sikeresen kikerüli ezt, hosszabb távon is bőven élvezetes. A-

Mapstation: The Africa Chamber

A Mapstation az anno a Kreidler és a To Rococo Rot tagjaként nevet szerzett Stefan Schneider projektje, nagyjából a dub és a könnyebb idm-pop sajátos keverékével indult e néven. Az Africa Chamber című albumon, írja, nem a valódi Afrika érdekli, hanem az "ismeretlen terület szimbóluma", meg ilyesmik. Segít neki ebben Nicholas Addo-Nettey, aki még Fela Kuti zenekarában is játszott ütősökön, illetve a Kreidler dobosa, Thomas Klein; két számban pedig a Robert Wyatt mellett is harsonázó Annie Whitehead. Az Africa Chamber kifejezetten minimalista lemez: némi "törzsi" dobolás vagy egyéb ritmusok, egy-két jellegzetes hangzású szinti (mondjuk valahol az idm, a szintipop és a dub közötti határvidékről - Stefan Schneider elég régóta dolgozik azon, hogy felismerhető szintihangzása legyen), effektek és visszafogott elektronikus trükkök - nagyjából ennyiből állnak a számok. A dallamok egy részében, főleg, hogy tudjuk a háttéret, felismerhető a pszeudoafrikai hatás, másokban meg kicsit sem (van például olyan darab, ami mintha egy enyhén idm-esített Kraftwerk lenne); ennek ellenére azért nagyrészt hihető és hozzáad a koncepció a zenéhez. Az elgondolás tehát határozottan érdekes, meg maga a zene is egy darabig - csak aztán valahogy mindig kiderül, hogy ez az a fajta minimalizmus, ahol a kevés tényleg kevés; kifejezett nehézséget jelent néhány számnál tovább odafigyelnem rá. C+

Sister Fa: Sarabah - Tales From The Flipside Of Paradise

Sister Fa (született Fatou Mandiang Diatta) a szenegáli hiphop-színtér legnevesebb mc-lánya, igaz, most már Berlinben él osztrák férjével (aki etnológus és dokumentumfilmes). Az amúgy igen férficentrikus dakari hiphop-színtérre 18 éves korában tört be, a Sarabah az első, nemzetközi terjesztést kapott lemeze. A nagy áttörés azonban elmaradt, és nem véletlenül, mert sajnos nem jó az album. A zene a kilencvenes évek nem éppen legszebb hagyományait idézi, szellemtelen ütemekkel, szintikkel és scratch-csel; az afrikai díszítések (hangszerek, dallamok) nem sok vizet zavarnak, amikor meg igen, akkor giccsesek. Sister Fa sem igazán meggyőző rapper; egyszer-kétszer ugyan magával ragad a lendülete, de a számok nagy része érdektelen vagy éppenséggel fárasztó. A szövegek állítólag komoly társadalmi üzenetet hordoznak, de ettől még csak pont annyi értelme van belehallgatni ebbe a lemezbe, hogy elmondhassuk: én ismerem a leghíresebb szenegáli mc-lányt! C

Korábbi cikkeink	Stabil formula: öt afrobeat-lemez A kujon tudós és a Jackson 5: PICNIC At Night fesztivál Amszterdamban
Későbbi cikkeink	Csodákra képesek - afrikai lemezek még Végleg elkap: újabb négy, legalább részben afrikai lemez
Kapcsolodó linkek	The Very Best MySpace Oh No MySpace Mapstation hivatalos Sister Fa hivatalos