Legalább rossz lenne! Újdonságértesítő

Inkei Bence, Puskár Krisztián, Sidó Zoltán, Szabó Sz. Csaba [2010. január 11. 18:53]

A cikk oldalai: « Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | Következő »

Az év első újdonságértesítője nem tévedésből jelenik meg hétfőn, hanem több okból is azt láttuk legjobbnak, hogy ezentúl a hét első napján szemlézzük az új kiadványokat a hétvége helyett. Az itt tárgyalt albumokban nincs sok közös, leszámítva, hogy a végleteket hiányoljuk belőlük. És vajon a Vampire Weekend is csatlakozik a kitűnő debütálásokat közepes második lemezzel követő zenekarokhoz? Szüksége van a világnak egyáltalán egy Soerii & Poolek-lemezre? Tényleg a Delphic a 21. század New Ordere? Komolyan lehet-e még venni az OK Go együttest?

Vampire Weekend
Contra

XL, 2010.

Vampire Weekend: Contra

B-

Várakozások: Akárcsak két évvel ezelőtt, most is januárban jelenik meg Vampire Weekend-lemez, ám micsoda különbség! A brooklyni zenekar 2008 elején még reményteljes fiatal zenekarként lépett a színre, hogy aztán hamar az év legnagyobb indie sikersztoriját produkálják a szintén brooklyni MGMT mellett, és itt most nem is csak az Amerikában illetve Nagy-Britanniában eladott félmillió ill. százezer lemezre kell gondolni, hanem hogy a Vampire Weekend jószerével pár hét alatt eljutott oda, ahová általában a kollégáknak több év leforgása alatt sem szokott sikerülni. Ezra Koenig és három társa lettek A Zenekar, amely mindenkinek eszébe jut, ha valami divatos és menő együttest akar mondani, aztán játszotta számukat Peter Gabriel és a Hot Chip, és szerették őket világzene felől közelítő negyvenesek és fiatal hipszterek egyaránt. Az új lemez első dalaként a Horchata már tavaly ősszel meghallgatható volt, és sajnos nem tűnt túl izgalmasnak, még szerencse, hogy a kislemezdal Cousins már inkább jót ígért. De akkor mégis milyen a lemez?

Eredmény: Borzasztó nehéz lehet egy jó, újszerű és széles körben ünnepelt első lemez után mindezt egy még jobb másodikkal megfejelni. Nemigen sikerült ez a kétezres évek "klasszikus" lemezei után senkinek: sem az Arcade Fire-nek, sem a Strokesnak, és még folytatható a sor. (Természetesen minden második lemeznek megvannak a maguk prókátorai, de a széleskörű konszenzus általában csak az elsőket hajlandó kanonizálni.) Ezután a felvezetés után talán nem meglepő, hogy a Vampire Weekendnek sem sikerült, viszont itt nem is nagyon tudom elképzelni, hogy van, aki a Contrát preferálja a cím nélküli elsővel szemben. Nem mintha rossz lenne: ahogy manapság nemigen készülnek kiugróan jó lemezek ezen a szinten, ugyanúgy a pocsék album is ritka. De ahogy egyre több ilyen semleges lemezt hallok, néha már kedvem volna valami tényleg rosszhoz. A Contrában ugyanis az a leginkább bosszantó, hogy nehéz kiemelni bármi negatívumot is, a Vampire Weekend ugyanaz a zenekar maradt, csak az első lemez dalaiból "áradó ártatlanság és életigenlés" itt már csak nyomokban van jelen, és az album harmadik harmada gyakorlatilag érdektelenségbe fullad. Hiába az olyan új elemek, mint az r&b-s ízű elektropop, mely a billentyűs Rostam Batmanglij mellékprojektjét, a Discoveryt idézi, no meg a Clash-utalások lemezcímben, szövegben egyaránt, kevés érv szól amellett, hogy a Contrát hónapok múlva is eszembe fog jutni elővenni. Az sem segít, hogy a nyaktörő sebességű Cousinst leszámítva csak középtempós vagy még lassabb dalok követik egymást, ami különösen akkor lesz fájó, ha arra gondolunk, hogy az első lemezen volt egy A-Punk, meg egy Campus, meg egy Walcott, itt pedig megkapja a magáét mindenki az afropop-rajongóktól kezdve a ska-reggae-kedvelőkig, sőt, bedobják az Auto-Tune-t is a California Englishben, csak éppen kiemelkedő számból van kevés. Ezra Koenig egyébként jó énekes, repertoárja korántsem csak Paul Simonból áll, a Cousinsban például az ifjú Elvis Costellót is jól hozza, és nála még a hirtelen magas hangba átcsapó éneklés sem zavaró, illetve a hangzás ürügyén a kritikák többsége kötelességszerűen megemlíti a Clasht és a Specialst, pedig szerintem a Beat (amerikaiak kedvéért English Beat) hallatszik ki a Vampire Weekendből a legjobban - aki nem hiszi, hallgassa meg ezt. Viszont a tagadhatatlan jó dolgok mellett (Cousins, Holiday, Run) van még egy fontos hozadéka a Contrának: az első lemez újra meghallgatva nem tűnik semmivel sem rosszabbnak, mint két éve. Az tényleg egy modern klasszikus, ez meg egy újabb közepes folytatás.

Kinek ajánljuk: Akik januárban is kiülnek kávézgatni az Andrássy úti kávézók teraszára. (IB)

1. Vampire Weekend: Contra
2. Soerii & Poolek: Ua-Mua
3. Ok Go: Of The Blue Colour Of The Sky
4. Delphic: Acolyte

Korábbi cikkeink	Tökéletesen dinamikátlan tánczene. Újdonságértesítő
Későbbi cikkeink	Beperelte a Vampire Weekendet a borítófotón szereplő nő Az Eels az udvaron pisil. Újdonságértesítő
Kapcsolodó linkek	Soerii és Poolek MySpace Delphic MySpace Vampire Weekend hivatalos OK Go hivatalos