Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
A kaliforniai punkrock trió bejelentette nyári és európai turnéjának néhány állomását. Ezek szerint fellép a Szigeten is augusztusban.

A kaliforniai Blink 182 a kilencvenes évek népszerű punkrock triója volt, afféle rokonszenves és dilis szomszéd srácok benyomását keltette, szerepelt az Amerikai pite című filmben, öt lemezt adott ki, az utolsó 2003-ban. Az utóbbi hat évben nem nagyon lehetett hallani az együttesről, leginkább még a tökig tetovált Travis Barker dobosról, akinek egyrészt volt egy reality-je az MTV-n, amely szépségkirálynő feleségével folytatott házas életét követte, másrészt pedig tavalyelőtt novemberben szerencsésen túlélt egy repülőgép szerencsétlenséget, amelyben négyen életüket vesztették. A Blink 182 egy éve jelentette be először, hogy összeáll ismét, valamint hogy újra él a barátság. Tavaly nyáron turnézott az Egyesült Államokban a Weezerrel és a Fall Out Boy-jal. Januárban az együttes elvileg stúdióba vonul, Mark Hoppus énekes/basszugitáros most viszont bejelentette, hogy nyáron európai turnét terveznek, augusztusi időpontokat is mondott, köztük a Szigetét, amit a Szigettel kapcsolatos híreket követő angol nyelvű oldal ki is posztolt. A Sziget a fellépést még nem erősítette meg.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Kapcsolodó linkek |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.