"Itt ülök a Dimitrov téren egy szekrényben." Galla Miklós koncertje a Szeparéban
B

Inkei Bence [2009. december 25. 13:40]

Több mint húsz év után állt újra színpadra Galla Miklós zenészekkel, és csaliként bedobta egykori együttese, a GM49 nevét is. Bár azt is elárulta, hogy ez nem GM49-koncert lesz, azért a jó százfős közönség túlnyomó többsége bizony ezek miatt a számok miatt jött el Galla koncertjére, egy kis klubba.

Galla Miklósról még mindig kevesen tudják, hogy ő valójában popsztár, hiszen a magyar közönség többsége csak azt a furcsán beszélő, vicces (vagy éppen irritáló) pasit ismeri a L'art Pour L'Art társulatból vagy a Holló Színházból, és újabban saját kabaréműsoraiból is. Persze a popsztár túlzás, hiszen a GM49 soha nem futott be, de kiállása, színpadi figurája és dalszerző-szövegírói képességei mindenképpen predesztinálták volna arra egy normális világban, hogy zenészként is nagy sikereket érjen el. Mint tudjuk, ez nem jött össze, hiszen Erdős Péterék nem igazán tudtak mit kezdeni ezzel a számukra furcsa humorral operáló, újszerű zenével operáló zenekarral, és már az is nagy kegy volt a részükről, hogy megengedték, hogy a GM49-nek kislemeze jelenjen meg.

Évekkel később aztán jött a nagylemez is, de az már egy másik együttes volt, amiben csak Galla maradt meg hírmondónak a kezdeti, ska-beütésű zenét játszó GM49-ből, és a Digitális majális egy kétségkívül szórakoztató album ugyan, néhány tényleg emlékezetes számmal, de azért a GM49 első korszaka volt az igazi. Nálunk sajnos az új hullám sokak számára egyenlő volt azzal, hogy a budapesti értelmiségi underground legendát gyártott a saját belterjességéből, úgyhogy a GM49-nek sokáig nem is volt hely a panteonban, ám szép lassan nagyon sokan felfedezték a zenekart a mai fiatalok közül is, és igazából az a meglepő, hogy Gallának korábban nem jutott eszébe, hogy újra színpadra álljon a régi számaival.

Igaz, a zenekar többi régi tagja nélkül: Galla a Mocsok 1 Kölykök nevű, huszonéves srácokból álló együttes tagjaival kiegészülve játszott a Szeparé Bisztróban, és nem is mulasztotta el megjegyezni, hogy ezeket a számokat annak idején nem sikerült ilyen jól eljátszani soha, hiszen ők nem tudtak ilyen jól zenélni. De erről majd később, hiszen még csak ott tartunk, hogy Galla Miklós csaknem negyedszázad után újra élő zenekarral lép fel, de ezt megelőzően lenyomott egy stand-up műsort is bevezetésként. Koncertre járó emberként kicsit furcsa, majdhogynem feszengő érzés volt arra várva állni a közönségben, hogy valaki a színpadról nevettessen, de néha azért mosolyogtam ám! Sőt, voltak, akik harsányan hahotáztak is, és egyébként is, érdekes volt a közönség összetétele, hiszen az ősz szakállas veteránoktól a mai punkzenészeken át a Holló Színház-rajongó Schönherz-kolis törzsgárdáig képviseltette magát egy sor jellegzetes arc.

Amikor aztán végre megjelent a színpadon a zenekar is, Gallának sikerült meglepnie azzal, hogy az elején ellőtte az összes slágert: Bélát itt ne keressék, Bár lennék súlylökő, Kötöde volt az első három szám, és nem sokkal később lement a Brékó, brékó is (itt hangzott el a címbeli mondat is, amit Galla a CB-korszakban hallott a lemezjátszóján). Később kiderült, hogy leginkább kronológiai sorrendet követ a setlist, úgyhogy aki kimondottan a GM49 számai miatt jött, az az egyórás koncert második felében kicsit hátrébb léphetett. Azt le szeretném szögezni, hogy a Bélát itt ne keressék szerintem ott van a magyar pop nem túl sok hibátlan alkotása között, többek között a maga szögletes idétlenségének köszönhetően is, ám itt egyszerűen túl profi zenészek játszották, és el is illant a bája, főleg, hogy feltűnően lassan is játszották. (Amikor a ráadásban aztán még egyszer lement, Galla direkt szólt, hogy játsszák gyorsabban és így már mindjárt jobb is volt.) Utána aztán már jobban összeállt a produkció, a Brékó, brékó refrénjét a jó arcok már énekelték is, és az utána következő blokk sem volt éppen rossz, de hát azért csak hiányzott egy A kása forrón jó, egy Hullám-reggae, egy Szoba-dal vagy éppen egy Elektromos gyalogos. És a bekiabálásokból ítélve korántsem voltam ezzel egyedül.

Ezen a hiányérzeten még az sem segített, hogy volt aztán az Erdőbe nem megyek, és még a Lézeriskola című szám is előkerült, csak éppen teljesen új szöveggel. Vicces volt a Dallas főcímzene Galla-féle verziója (diszkós dobbal méghozzá!), viszont azzal lehet, hogy nem számolt a showman, hogy a Pa-Dö-Dö (amelynek új albumára ő írta az összes számot) annyira nem népszerű név a GM49-re járók közönség körében. Mindenesetre erről is előadott két számot, és így, az ő előadásában nem volt velük baj, de ekkorra már inkább egy vicces varietéműsoron érezhettük magunkat, udvariasan mosolyogva a további poénokon, de a hangulat csak akkor lett újra az igazi, amikor a ráadásban újra elhangzott a Brékó, brékó és a Béla. Nyilvánvaló, hogy már csak azért megérte ez az este, hogy ezeket a számokat élőben hallhattuk, de mindenképpen a produkció hasznára válna, ha még több régi GM49-szám kerülne be a műsorba (ugyanis ez nem egyszeri koncert volt, ha minden igaz), és akkor már egy szaxofonos sem ártana.

Galla természetesen remek frontember, stand-upos rutinjával simán kitölti a két szám közötti műsoridőt, sőt, még a közönség túl hevesen követelőző tagjait is le tudja szerelni. Ötvenévesen már nyilván nem rohangál keresztbe-kasul a színpadon, és már zavarja a cigifüst is, de a számokat becsülettel elénekli, sajátosan idióta mozgással, és az, hogy véletlenül magára önt egy fél üveg ásványvizet, az külön szórakoztató. És igen, többnyire viccesek a későbbi dalok is a maguk módján, de azért én még továbbra sem mondtam le arról, hogy egyszer lássak egy, tényleg a GM49 repertoárjára épülő koncertet.