Szív, agy és menőség. 2009 legjobb lemezei

[2009. december 23. 17:30]

Osztottunk, szoroztunk: kiszámoltuk, hogy mik voltak az év legjobb lemezei; műfaji és földrajzi korlátokat természetesen nem vettünk figyelembe, csakis a minőséget! Úgyhogy akad itt magyar és amerikai hiphop, mindenféle pszichedélia és melankólia, diszkó, csetlő-botló csodálatos pasi, énekesmadár, okos gépek, szimpatikus őrült, dilis jövőbemutatás, elnyújtott eufória, tocsogó vitriol, szív, agy, menőség. Induljon tehát a visszaszámlálás!

25. Harmonic 313: When Machines Exceed Human Intelligence

Az elektronikus zene nagy alakja, Mark Pritchard itt a detroiti hiphopból indul ki és az ugyanonnan származó techno előtt tiszteleg. Lemeze retrósan futurista, a maga egyszerűségében igen rafinált.

24. Wilco: Wilco (The Album)

Az első számú artrock-Americana zenekar ezen a lemezen kevesebbet kísérletezik a megszokottnál, de amíg olyan remekbe szabott dalokat írnak, mint például az I'll Fight, addig nekünk egy rossz szavunk nem lesz emiatt.

23. Eels: Hombre Lobo - 12 Songs Of Desire

Egy tucatnyi dal a vágyról, felváltva nyers, blues-rockos darabok és csendes, melankolikus, időtlen hangszerelésű darabok; egy csodálatos, mégis magányos és szeretethiányos pasi csetlik-botlik esendően, szórakoztatóan keverve az önsajnálatot és -iróniát.

22. Thermals: Now We Can See

A Thermals előző, a nagyobb ismertséget meghozó albumán nácikról és agymosásról kántált, aztán inkább írt egy lemezt, ami azt az eufórikus pillanatot örökíti meg 11 indierock-slágeren keresztül, olyanokat, mint amikor az ember tizenhat évesen, nyáron éppen meztelenül rohan bele a vízbe.

21. Fuck Buttons: Tarot Sport

Harsány/érzékeny bemutatkozó zajpopja után a Fuck Buttons egy éven belül jelentette meg a folytatást, melynek kozmikus pumpálása szerkesztőségünket is megosztotta. Végül az a vélemény került ki győztesen, hogy a Tarot Sport bizony jobb lett, mint az első lemez.

20. The Clientele: Bonfires Of Heath

Alasdair MacLean melankolikus álmodozó, aki ráadásul gitárerősítőbe dugja a mikrofonját, amibe suttogva énekli bele lassan kibomló dalait; ez az őszi hangulatú album nem is adja meg magát elsőre, viszont bőven megéri elmerülni benne.

19. Mos Def: The Ecstatic

Tíz évvel első szólólemeze után a színész-rapper végre ismét olyan albummal állt elő, amit oda lehet tenni a Black On Both Sides mellé. Nincsenek slágerek, csak mesteri alapok pszichedéliával, soullal, jazz-zel vagy éppen keleti mintákkal (Madlib szállított sokat, valamint J. Dilla, Oh No, Chad Hugo és mások); valamint egy rokonszenves fickó sajátos, részleteiben sokára feltáruló, de elsőre is vonzó világa.

18. The XX: XX

Az év egyik legmeglepőbb sikertörténete: a londoni The XX ugyanis nem a ma divatos hatásokat vonultatja fel bemutatkozó albumán, hanem a hálószobapophoz, a Cure-hoz, a Cocteau Twinshez és ilyesmi elődökhöz nyúl vissza azért, hogy a tinédzserlét frusztrációit igen személyes és intim hangulatú zenébe fogalmazza.

17. Beat Konducta: Beat Konducta Vol. 5-6: A Tribute to...

A kétezres évek hiphopjának különféle neveken alkotó producerzsenije Madlib, akinek idén jelent meg első lemeze saját nevén, mi mégse azt szerettük, hanem a másfél/kétperces beatekből/hangmintákból építkező Beat Konducta sorozata ötödik és hatodik részét, amely a követhetetlenség határán egyensúlyoz, mégis képes másfél órán keresztül magába szívni és állandó izgalommal eltölteni.

16. JJ: JJ No. 2

Az év egyik nagy trendje hivatalosan az álomszerű, lusta, ízig-vérig nyári popzene volt, és senki nem kapta el jobban ezt a felhőtlen, "örökké fiatalok vagyunk"-hangulatot, eurotrash-utalásokkal és Lil Wayne-átértelmezéssel megspékelve, mint a rejtélyes JJ.

15. Lightning Bolt: Earthly Delights

Dob és basszusgitár, széttorzított halandzsa, nyaktörő sebességgel: a rockzene (vagy a hardcore, a punk, a progresszív metál) megfosztva minden fölösleges sallangtól. Élőben az igazi, lehengerlő élmény, de lemezen is semmi máshoz nem hasonlítható, (végül nem is) perverz élvezetet nyújt.

14. Current 93: Aleph At Hallucinatory Mountain

Apokalipszis után, pornósztárral! Továbbá rockos minimálriffek, vonósok, elektronika és folk, megfejthetetlen szimbólumokkal teli szövegek, ezotéria és vállalt nevetségesség - mindez majdnem a szétesés határán, amiből éppen ez a "majdnem" az, amitől ez a lemez kivételesen erős lesz.

13. Sa-Ra Creative Partners: Nuclear Evolution - The Age of Love

Kortárs r&b, hiphop, soul, néhol lounge, breakbeat vagy éppen jazz, elcsúszó (wonky) ritmusokkal, elképesztő szintihangszínekkel - mindez egy dupla albumon, ami meglepően nagyon szórakoztató, egyszerre szuper dili és komoly jövőbemutatás.

12. Music Go Music: Expressions

Ennek aztán tényleg semmi köze nincs semmihez, amit bármilyen értelemben aktuálisnak nevezhetünk: kilenc nagyívű, perfekt sláger az ABBA-féle pop, a diszkó és a progrock alkotóelemeiből, a legapróbb szórakoztató részletekig kidolgozva.

11. Jay Reatard: Watch Me Fall

Jay Reatard szimpatikus őrültből megkerülhetetlen őrültté küzdötte fel magát: két-három perces, pörgős, egyszer tüneményes, máskor durva, néha pedig egyenesen zavarbaejtő pop- és punkdalok hallhatók itt, az 1976-1980 közötti szép korszak által ihletetten.

10. Animal Collective: Merriweather Post Pavilion

Az év elején úgy tűnt, nem lesz ennél jobb lemez idén, az év végén rég nem látott egyetértésben szavazták meg listájuk élére egymástól eltérő szellemiségű, meghatározó online zenei lapok. Év közben pedig élettel teli, színes elektronikájával és nagyszerű dallamokkal derített jókedvre mindenkit. Az Animal Collective lassan egy évtizede tartó kalandjának eddigi csúcspontjára ért ezzel a messze előremutató poplemezzel, miközben egyértelmű, hogy rengeteg lehetőség van még az együttesben.

9. Ozon: Weaker Days

Ozon a kilencvenes évek magyar drumandbass kultúrájából jutott el, illetve vissza a lecsupaszított és absztrakt hiphopig: több évig készült lemeze lépésről lépésre kibomló zene ütemes ébredéshez, hipnotikusan erős csúcspontokkal, valószínűtlen slágerszámmal.

8. Zu: Carboniferous

Tízéves fennállása alatt a Zu római kísérleti jazz/noise/no wave trióból a világ legkeresettebb olasz undeground együttese lett, a Mike Patton által kiadott Carboniferous pedig eddigi leglehengerlőbb lemeze, amelyen a zenekar egy basszusgitárral, egy dobbal és egy szaxofonnal talál rá metálos gyökereire ismét.

7. Flaming Lips: Embryonic

Amerika kedvenc művésze, az öntörvényű, bolondos zseni szerepét játszó Flaming Lips meglepetésre nem egy perfekt furaslágerekkel teli albumot készített idén. Hanem egy befelé forduló és/vagy az űrbe tekintő, kaotikus és öntörvényű, pszichedelikus dupla lemezt, ami tele van nehéz, ám nagyszerű, sokszori hallgatásra pedig még annál is jobb részlettel.

6. Oumou Sangare: Seya

Oumou Sangare, "Wassoulou énekesmadara" hazájában, Maliban olyan népszerű, hogy autót is forgalmaznak a nevével - de persze jó ügyekért is küzd. Lemeze azonban nem ezért szerepel itt, hanem mert ha kell, nemesen egyszerű, ha kell, összetett; viszont mindvégig nagyon szép és a pszichedelikus zenéket megszégyenítő módon hipnotikus.

5. The Horrors: Primary Colours

A Horrors pár évvel ezelőtti, gótikus színezetű mocskos rockandrollja után Geoff Barrow (Portishead) producerrel tért vissza, a Primary Colours pedig az év egyik legnagyratörőbb pszichedelikus poplemeze, krautrockos alaplüktetéssel, csontig hatolóan bárdolatlan protoelektronikával, szépséges hangzatokkal.

4. Mulatu Astatke & Heliocentrics: Inspiration Information Vol. 3

Az Ethio-jazz néven saját stílust megalkotó Mulatu Astatke és a pszicho-funk-hiphop Heliocentrics közös lemezében nem az az igazán nagy szó, hogy egymástól nagyon különböző hagyományok találkoznak össze, hanem az a sajátos hangulat- és hangzásvilág, ami egyszerre nagyon szellemes, táncos és hívogató, miközben mégis távolságtartó - kritikusunk itt próbálta körülírni.

3. Black Meteoric Star: Black Meteoric Star

Gavin Russom az acid house hőskorát idéző alapokra helyez hipnotikusan alakuló-fejlődő szintetizátortémákat, és igen meggyőzően idézi fel az underground partik euforikus tetőpontját hat hosszú számon keresztül - mondani sem kell, hogy ez valami nagyon jó dolog!

2. Future of the Left: Travels With Myself And Another

Tökéletesen feszes és egyedülállóan genya slágerek az életben előforduló majdnem összes alkalomra. Itt hallható a dal, amit amit a legszívesebben skandálnánk tüntetésen, továbbá az év slágere, a You Need Satan More Than He Needs You, mi kell még? További tíz szám, bennük a rock megannyi szép hagyománya, vitriolba mártva.

1. White Denim: Fits

Sokan próbálták már különféle eszközökkel modernizálni a "halott" rockzenét az utóbbi években, jelenleg mégis úgy néz ki, három vészesen uncool austini srác oldotta meg a legügyesebben a feladatot. Első lemezükön még csak elemeire szedték, majd saját absztrakt szabályaik szerint újra összerakták a garázsrockot, idén még egyet csavartak a dolgon. A nyers garázstámadások mellett már sokkal jobban kihangsúlyozták zenéjük soulos, funkos és bluesos elemeit, aztán eljátszották ezt az egészet elsöprő lendülettel, őszintén és lelkesen. Szív, agy és menőség egyetlen más lemezen sem alkotott ilyen tiszta keveréket idén; ahogy írtuk: a White Denim a rockzene mocskos parasztlázadása, mi pedig az ilyesmit nagyon szeretjük.

Korábbi cikkeink	Afrika éve, a szintipop éve: 2008 legjobb albumai Ezeket szerettük! Évzáró örömdömping! 2006
Későbbi cikkeink	Slágervarázs '09 Állatnevek, szintik és a nagy sztárok végnapjai. 2009 legfőbb zenei trendjei