Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
[Csak a dobok szólnak] Mindjárt megmondom, mert megvan. [Megszólal a gitár, dúdolja]. Ez a Kings Of Leonon van, vagy a másikon, amit azzal együtt szoktam hallgatni? Ja, ez a Nine Inch Nails; csak nálam így vannak egymás mellett az autóban. Ez állat jó, én is letöltöttem honlapjukról, flac-formátumban [veszteségmentes tömörítésű zenefájl], talán pont nálatok olvastam, hogy ingyenes. Ez a kedvenc számom a lemezről. Nagyon jó ez a kontralábcin; zenélés van, mindegy, hogy elektronikus és agyonkompresszált az alap. Trent Reznornak ez a mániája, nem szereti a zenei jellegű hangokat.
Azért is választottuk ezt, mert ugye a Nine Inch Nails sokat kísérletezik az ingyenes, meg félig-meddig ingyenes letöltésekkel.
Nézd, ha annyi milliárdot kerestél, mint ő, ingyen fogsz újságot írni. Amikor nagyon rosszul megy egy Nine Inch Nails-lemez, akkor csak egymilliót adnak el belőle. Megszakad a szív! Borzasztó pénzt keresett már a zeneiparból ez a fickó, ráadásul a "szegény, zilált lelkű és zilált hajzatú zenész" imidzsével – nyugodtan kitehet a netre ingyen egy lemezt. Tudom, hogy a Radiohead is megcsinálta: azt is érdemes lenne kiszámolni, hogy az izraeli katonai rádióban először elhangzott számuk óta [a Creep, lásd erről a Wikipediát] milyen bevételre tettek szert. Egy magyar produkciónak az ingyenesdi akkor jó, ha promóciónak akarja használni. Jómagam teljes albumot még nem tettem fel, nem is szándékozom, de ingyenes számot már lehetett letölteni tőlem, nem is egyszer.
Ez teljesen ingyen volt, azzal az indoklással, hogy annyi mindent köszönhet a rajongóknak, hogy "ezt most ő állja".
Ez jó duma! Trent nagyon komoly imidzsépítő; de engem teljesen hidegen hagy a marketingszövege, amíg ilyen jó számokat ír. Ez az egyszerű belső zongoradallam [2:06-tól] például zseniális – a középrészben a gumilábdobot viszont gyengének tartom, pláne, hogy rajtahagyta a rövid zengetőt, az külön drámai. A Fragile volt a kedvenc lemezem tőle, szétkopott a lejátszómban.
Aki azt mondja, hogy csak ez a jövő, és muszáj ingyenessé tenni mindent, az egyszerűen nem ért hozzá vagy nem ebből él vagy nem fontos neki. Nagyon érdekes érveket szoktak felhozni a megosztásra az ideológiagyártók, például, hogy a zene közkincs. Erről az szokott eszembe jutni, hogy édesanyád dalolása a fürdőkád szélén lehet közkincs; de ha valaki az egész életét erre tette rá, az másképp áll hozzá. Elismerem és tiszteletre méltónak tartom, amikor ismeretlen bandák kijönnek ingyenes számokkal: ezzel nyilván semmi más szándékuk nincs, mint a promó. Erre nagyon jó a net. Szoktam kapni ilyen MySpace-es britpop-klónbandáktól hírlevelet, néha meg is szoktam nézni a „videóikat”, hát, nem teszik tönkre magukat. Ami ingyen van, az ritkán jó. A fizetős produkciók nem véletlenül kerülnek pénzbe. Persze azok között is van sok vacak, de ott az ember talán elvárhat egy bizonyos minőséget, művészi tekintetben és megszólalásban is – például hogy ne legyen nyilvánvaló az első ütemből, hogy hol készült.
Itt van például a Kings Of Leon. Tudod, mitől jó az egész? Hogy úgy szól, hogy beszarsz. Lehet vitatkozni azon, hogy jó dalok vagy sem – de ezekben a gitáralapú angolszász zenékben a legegyszerűbb riffek is atomjól szólalnak meg. Ott van az új Simple Minds-lemez. Egyrészt már harminc éve zseniális nótákat írnak, másrészt zenélni is tud a banda (nem teszik tűvé a hangszert, nem kell poroltó a gitárszóló után, egyszerűen csak minden hang a helyén van), másrészt jó zenészek jó cuccon jól játszanak, és minden elemében jól van felvéve az egész – annyira kulturáltan szól, hogy borsódzik a hátad. Az se hátrány, hogy a nóták is erősek. Először is a dalban legyen erő, aztán szólaljon meg jól, ebben hiszek – de hallom ezer lemezen, hogy egy gyengébb nóta is tud hatni, szimplán attól, hogy eszméletlen jól szól. Példának ott a Paramore: ezerszer hallott struktúrák, manírok – mégis működik, mert úgy dörren meg, hogy nem hagyja a tini hallgató érzékeit szabadulni. Ehhez igenis az kell, hogy nagy piacon vegyék a lemezeidet, mert akkor drága stúdióban, jó hangmérnökkel dolgozhatsz. Annyiból maszterelnek egyetlen amerikai lemezt, amennyiből a teljes magyar rockvilág egy évig dolgozik. Nem ördöngős szakma ez, csak fül kell hozzá, emellett néhány jobb eszköz sem árt: sokat tanultunk a belga maszterelőnktől. Elküldjük neki a kevert anyagot, és majdnem ugyanúgy jön vissza, nincs is észbontó javulás, csak egy kis csillagpor a tetején. Egy kis megszólalási izé, amit persze senki se hall, de nekünk nagyon bejön.
Egy méregdrága maszteringcucc ára soha nem fog megtérülni Magyarországon. Ezért mivel dolgoznak az emberek? Rippelt Windowson, rippelt Cubase-en, rippelt szoftverhangszerekkel. Erre ad lehetőséget az anyagi helyzet – de ettől aztán az első ütemben megmondod, hogy valami nem oké. Egy laptoppal is lehet zseniális zenét írni, de az még nem fog zseniálisan szólni. Mondok egy példát: húsz év alatt volt időm kipróbálni, hogy az én kappanhangomra melyik mikrofon működik jól, történetesen egy hetvenezer forintos kínai hulladék – igaz, egy méregdrága amerikai előfokkal használom. Nekem tökéletes. De ha egy globális produkció bemegy egy nagy stúdióba, ott kétszáz énekmikrofon van, és az első héten azzal foglalkoznak, hogy az énekes hangjára kiválasszák a neki legmegfelelőbbet – ennek megfelelő óradíjakkal is dolgoznak. A magyar sufnistúdiók többségében annak kell örülni, hogy van énekmikrofon. Persze létezik néhány nagyon jól felszerelt, nemzetközi szintű stúdió nálunk, például a Tom-Tom; igaz, ami oda be van zsúfolva felszerelésben, az se normális. Visszatérve a letöltésre: eközben a torrentoldalakon azon megy a verseny, hogy ki nyomja fel a lemezedet a megjelenéstől számított legrövidebb idő alatt. Minek vegyen az ember milliókért analóg cuccokat, ha két órával a megjelenés után már fenn van a munkád és ezren tépik? Mondjuk én megvettem, mert hülye vagyok, meg érdekel is.
Hetvenes évek, mondjuk?
1983-as felvétel.
Ha az énekest meghallom, akkor megismerem? [Meghallja.] Igen, a Gryllusék. Ez például az első három ütem alapján egy Creedence Clearwater-felvétel is lehetett volna.
A vers és a dal, a dalszöveg kapcsolata miatt is választottuk ezt a számot.
Édestestvérek, de nagyon más a két műfaj, az is biztos. Más a szabadságfokuk. A versben azt beszélsz és olyan formában, ahogy csak akarsz, ahogy a vers vezeti a tolladat. A dal formailag meghatározottabb, vannak szabályai, bármennyire is rossz ezt tudomásul venni. Például a refrén mindig visszatér és – jó esetben – minden megszólalásakor egyre többet jelent. Az énekelt versek még nem dalok, a dalszöveg meg nem vers. A Bereményi-szövegek papíron, Cseh Tamás nélkül nem ütnek ekkorát: ő megszemélyesítette és teljesen más szinten szólaltatta meg őket. A másik oldalon ott a Misztrál, az ő előadásukban kevésbé izgalmas versek is megemelkednek, olyan zenét kanyarítanak köré. Pont Gryllus Dani kért fel a Hangzó Helikon sorozathoz egy Radnóti-lemezre – na most a Hetedik eclogából melyik sort vegyem ki refrénnek?
Hallottad, amit Both Miklós csinált? [Kritikánk itt.]
Hallottam, az zseniális...
De azok nem dalok.
Valóban nem; én meg nem vagyok virtuóz gitáros, mint a Both Miki, akit nagyon tisztelek. Ugyanebből a sorozatból több mindent hallottam, például Ferenczi György Petőfi-lemezét, dicsérendő és érdekes próbálkozás, de már nem Petőfi és még nem Herfli Davidson.
Ha tetszik, a vers ősformája a dal, a szövegtelen, ritmikus dünnyögés – mára mégis határozottan elkülönül a kettő. Dalban is lehet emberi módon beszélni önmagunkról, a minket foglalkoztató dolgokról, az égről; lehet megszólítani embereket, sőt, talán könnyebb is, hiszen mindenhonnan ömlik a zene, miközben verseskötetet már csak nagyon kevesen olvasnak. Ifjabb, bohóbb és őszintébb koromban mondtam magamról, hogy költő vagyok, ezért kaptam is sokat a pofámra. Nem a dalszövegek miatt mondtam ezt: költő az, aki verset ír, én meg írok. Az utóbbi tíz évben egyre kevesebbet. Nem érzem, hogy a dalforma gúzsba kötne, de még akkor is sajátos szabályok mentén íródik egy dal, ha direkt a szabály ellenében írod. A versben nem korlátoz semmi, csak létezzen az írásra késztető akarat – ezt hívják korszerűtlen szóval ihletnek. Mágikus pillanat, amikor megérti az ember, hogy amit ír, az nem a sajátja. A dalt és a verset író ember is eszköz; bár intelligens eszköz, mert jól kell magán átszűrnie ezt az akaratot. Megrendelésre nem lehet verset írni, még belső megrendelésre se. A ma hallott dalok jelentős része viszont külső szándék hatására készül. Olyanok is.
[Az első ütemek után:] Véletlenül sem Lajkó Félix, ugye? [Megszólal az ének.] Ez a Csík átdolgozásában a Lovasi-nóta?
Tankcsapda.
És ő énekel? Nem ismertem meg a hangját. Ezt a Magyar Dal Napján is játszották. Szerintem ez tök legitim dolog, nagyon poénos, ráadásul a Lukácsék nótája, ez szép gesztus. Végül is a rock és a népzene is ugyanazokból a viszonylag egyszerű struktúrákból építkezik, csak az egyik Marshall-ládán, a másik brácsán röffen meg. De azért ez nem az, amit otthon hallgatnék. Tudtam, hogy lesz benne Lovasi, nem bírnátok ki, de a Kiscsillagtól a Van-e szándékot vártam, az meg még jó is. Régóta megy a próbálkozás, hogy a folkot bevigyék a rockzenébe és fordítva, de ez még egyszer sem sikerült igazán jól. Tíz évvel ezelőtt sokat hallgattam a Muzsikás Betyárnótáját, amiben a betyár elköti a lovakat és lelövi a zsandárokat. Annak idején még Hegyi Zoli barátom hívta fel a figyelmemet rá, hogy mennyire country-s ez a betyárromantika.
Feldolgozta azt a dalt a 16 Horsepower is.
Na tessék! Készítettem akkor egy saját verziót, a "kettőt mindjárt agyonlőttem / ez az utazólevelem" sornál benne volt a két lövés is [nevet], de aztán végül nem vettük be a koncertműsorba, mert éreztük, hogy ezen a határmezsgyén könnyű megcsúszni.
A Bëlga boros nótája, ezt nagyon bírom. Remélem, nem lesz ebből bajuk! Van valami nagyon gyökér a Bëlgában... Ezt a lemezt jól ismerem, eredetiben van meg... Sokat hallgattam, egyszer akkor is bent maradt az autóban, amikor a fiamat hoztam haza az iskolából: hazáig egészen új szókinccsel gazdagodott a gyerek. Gyakorlatilag a Szeszélyes évszakok is ezzel a gatyaletolós humorral operál, ha más szinten is. A borra akarsz biztos rákanyarítani, ugye, mert itt ülünk az Andante Borpatikában – rendes dolog tőled. Szerintem ezt a számot a borosgazdák szerte az országban az autójukban üvöltetik, ennél jobb marketing nem is kell a magyar bornak. Tőlem sokszor kérték már őszintére piált állapotban, hogy írjak bordalt, de az ilyen programszerű cselekvésre képtelen vagyok. Nem is tudnék ennél jobbat írni.
Úgy érzem, hogy ha van a te zenédnek mondjuk hogy antitézise a magyar popban, az a Bëlga.
Miért, mert lazák? [nevet]
Nem, hanem mert például egyetlen szavuknál sem lehet biztosan tudni, hogy ki mondja vagy komolyan mondja, de még a "nem komolyan mondást" is ironizálják.
Nem tudod, hogy akarnak-e valamit mondani vagy direkt nem akarnak semmit mondani...
És zeneileg is.
Van-e büntetőbb, gázabb zenei stílus, mint a reggae? Valószínűleg nincs. Itt még a loopok is direkt pontatlanok, mert nem számít semmi. Ez az alapvetése a rockzenének, innen indul minden: nem érdekel semmi, idegesíteni akarom a szüleimet, és mindazt, ami a szüleimnek fontos volt, szép és jó, azt mind fölrúgom. Úgy kezdődött, hogy Little Richard pomádéval nyomta tele az agyát és a lábával zongorázott. Most meg már gyakorlatilag nincs videóklip agyontetovált, szénné gyúrt gengszterek nélkül; átváltott önmaga paródiájába az egész műfaj, már nem is kell parodizálni. Visszatérve: minden antitézis feltételez egy tézist. Nem gondolok magamra alapvetésként.
Mi ez, Kormorán? Nemzeti rock?
Kormorán.
Figyelj, ez jó szándékú dolog, de nem jó. Kicsit olyan, mint a Wass Albert: attól, hogy hiánypótló, még nem irodalom. Igazából nincs szívem rosszat mondani róluk, mert olyan odaadással, hittel és naivsággal csinálják. Azért a Kormoránnak biztosan van jobb száma ennél, ez kirívóan villámsújtotta dalszöveg.
Gergőt [Koltay Gergely] ismerem, tisztelem, tudom, hogy profi zenész, de ez a dal minden elemében rossz. Az eszmei része sem áll meg a lábán, a felvételt is nehéz minősíteni. Lehet hivatkozni a jószándékra, de a formának is rendben kell lennie, ennek a műfajnak ez adja a gerincét. Ebből fakad a rock sematikussága is, de ez most mindegy. A gitáron csak bizonyos témák szólnak jól, ezért építkezik a domináns-szubdomináns-tonika körből az egész rákendroll. Ha ebből kilépsz, akkor hülye helyekre tévedsz.
A hazaszeretetről, a becsületről nehéz ma beszélni, mert tönkretették a szavakhoz való viszonyunkat. Ráadásul ha egy fontos szót ennyire primér módon használsz,mint itt, akkor az óhatatlanul önmaga paródiája lesz. A Még közelebb című lemezem címadó dala áttételesen a golgotai jelenetet idézi meg, remény szerint direkt utalás nélkül. Erre kapok egy levelet, hogy érzékelhető a szándék, de ez a dal mégsem Jézusról szól, mert nem mondtam ki a dalban Jézus nevét. Visszaírtam neki: te hülye vagy – de ne izgulj, ez nem rólad szól, mert nem mondtam ki a nevedet.
Nyugodtan lehet Istenről, a hazaszeretetről beszélni, ki lehet lépni abból a jelrendszerből, ami önmaga paródiájává vált. A nemzeti rocknak van létjogosultsága, hát miért ne legyen, miért ne lehetne nemzeti rock? Virágozzék minden virág, az erdei büdöskétől a kardvirágig. A nemzeti rock olyan, mint a politikai palettán a Jobbik: ez a műfaj a tömegigény nyomására jött létre. Mondjuk ez a Kormoránra éppenséggel nem igaz, mert ők évtizedek óta csinálják – de most magáról a zsánerről beszélek. Kár zavarogni, hogy giccses politikai áru a Jobbik vagy giccses művészeti áru a nemzeti rock – ezért a mindent eluraló, agresszív píszi-közbeszéd a felelős, annak az erőszakossága hívta életre, mintegy a saját ellenhatásaként. Aki ebben részt vett, csak magára vethet.
[énekli] Ez a legatomabb rockandroll! Mennyit birizgálták őket azzal, hogy ők a magyar Beatles, röhej. Miközben ez nyilvánvalóan önértékű és nagyon közép-kelet-európai dolog – azon a formanyelven, amit a Beatles és mások tettek világhírűvé. Ahhoz képest, hogy milyen helyzetben írták ezeket a dalokat, elképesztően masszív politikai töltetük van! Ma is megy az állandó kádári zokogás, hogy juj, a zenészek ne politizáljanak – hallgasd meg a Sárga rózsát! Lehetett nagyon kemény és egyértelmű dolgokat is megfogalmazni, és az Illés ezt meg is tette.
Mennyire látod magad elhelyezhetőnek abban a hagyományban, amit mondjuk az Illéstől eredeztethetünk?
Nem a rendszer elemének látom magam. Hallgattam mindenféle lemezeket, ezek hatása nyilván megjelenik a dalaimban. De kicsit riaszt, hogy az utóbbi időkben sokszor a nagy öregekkel együtt emlegetnek – könyörgöm, húsz évvel fiatalabb vagyok náluk! Tizenkét éves koromban (ez a mentségem!) Hobót és Piramist hallgattam sokat, aztán az LGT Loksi című lemezét, a Cseh-Bereményiket pedig többet, mint bármelyik másik magyar lemezemet. Vagy említhetném gimnáziumban kézről kézre terjedő Európa Kiadó-kazettát. Szőnyei Tamás kritikus volt az első és egyben utolsó is, aki ezt a hatást észrevette a szövegeimben.
Fiatal magyarok rázzák az utcát?
Pontosan. Szóval sok zene volt rám hatással, ezek áttételesen meg is jelennek a dalaimban, de nem gondolom, hogy bármilyen vonulatba beleillenék vagy illenem kéne. Énekes-dalszerző vagyok, a felsoroltak közül talán egyedül Menyhárt Jenő ilyen, de őt meg elkerülte a tömegsiker. Nehéz lenne azt állítani, hogy jól kitaposott úton haladok.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Későbbi cikkeink | |
| Kapcsolodó linkek |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.