Ingyenzene: mindenütt motorkerékpárok vannak

Rónai András [2009. szeptember 30. 23:10]

A legújabb nagy dolog, ami leváltja azt a nagy dolgot, ami néhány hónapja még a legújabb volt: dubble step, az L-Vis 1990 nevű fiatal angoltól. Érdekes hangzású ipari szintipop; lo-fi körkép; törzsi dobolás; érzelmes-művészi, ámde jó kanadai zenekar; mashupok, amik már nem is azok. Ó, a régi szép idők, amikor még Jay-Z jó volt!

Hohó, provokatív című mix: When Jay-Z Was Good címmel rakott össze DJ Ayres 35 számot nyolcvan percben, meghallgatható itt. A premissza tehát az, hogy régen Jay-Z jó volt, mi több, néhány számától felállt az ember nyakán a szőr (mármint mert olyan jók), de mostanában már érezhető, hogy nem olyan fontos és égető számára a zenélés, mint volt. (A legutóbbi albumról itt írtunk, nem voltunk lelkesek mi sem.) Sem a nagy slágerek, sem elejtett, "lusta" freestyle-ok nem találhatók a mixben, ami nem mellesleg ékesen bizonyítja, hogy Jay-Z tényleg jó (volt). Aki szeret érdekes cikkeket olvasni zenéről, annak ajánlom a Popmatters írását arról, hogy ha azt nem is dönthetjük el, hogy ki a legnagyobb mc a világtörténelemben, az viszont bizonyítható, hogy a legnagyobb hiphop-ikon Jay-Z.

Így az évtized vége felé már ugye senkit nem izgat fel egy újabb mashup, de az, amit most ajánlok, tulajdonképpen nem is az. Gabe Durham: Rigid Rumors című innen letölthető mondjuk hogy lemeze nemcsak azért más, mert egy-egy számba 4-11 (!) másikat sűrít össze, hanem azért, mert igazából új számokat hoz létre ezekből. Az ének mondjuk marad, de a maradékot már építőkockákként rakosgatja egymás mellé Gabe Durham, sokszor csak egy-egy elemet kiemelve az eredetikből. Valamint abban is különbözik az átlagos mashupoktól, hogy nagyrészt nem is magamutogató, feltűnősködő, hanem kifejezetten finom (bár azért határozott húzású) darabokról van szó, amikből a vonósok, folkos gitárok, sőt, akár a Take Five sem lóg ki. Az már csak bónusz, hogy a leírásban az előadók listáját az vezeti be, hogy "nagyjából csökkenő fontossági sorrendben", és aztán így kezdődik: Bjork, Biggie Smalls, Radiohead, Andrew Bird, Outkast, MIA., Josh Ritter, the Swell Season, Madonna, Glen Phillips, The National, TV on the Radio, LCD Soundsystem. (Igen, van Paper Planes, de sikerül belőle újat kihozni; és nahát, Björk ebben a környezetben a legelviselhetőbb.) Később van még Beatles, Animal Collective, Beyoncé, Kanye West, Daft Punk, Simon And Garfunkel, Arcade Fire, Ella Fitzgerald és Beck. A Gather Round Children oldalról letölthető még több "remix", a korábbiak inkább hasonlítanak a megszokott mashupokra. Illetve van a Gather Round Children "zenekarnak" több ingyenes lemeze is, de ezek abból állnak, hogy srácok és lányok gitároznak és hülyeségeket énekelgetnek és röhögcsélnek közben.

Már hónapok óta futja az újabb és újabb köröket a vonatkozó zenei blogokon (magyarul a GhettoBazaaron itt és itt is) és trendformáló oldalakon az L-Vis 1990 művésznévre hallgató brightoni ember (egyben címlapsztárunk); mondjuk nem csoda, hiszen a Mad Decentnél van, ami gyakorlatilag automatikusan azt jelenti, hogy ő nagyon menő. De igazából még annál is inkább, mert 1) van neki saját stílusa, aminek azt a nevet találta ki, hogy dubble step, ami persze legalább félig vicc azért, 2) de ennek ellenére egyesek úgy vélik, hogy az L-Vis által kialakított hangzás fogja "leváltani" a UK funky-t (lásd arról itt), mert az már UNCSI. (Kitérő: jó oldala is van annak, hogy most már tényleg hónapok alatt lefut egy új hangzás: hogy hamar vége véget ér az eurodance-revival is.) Eddig nem volt itt szó róla, mert a nyárvégi körberajongott Mid Summer Mixtape (ami itt van ni) elsőre nem ragadott meg; pedig csak kicsit "visszafogott", mármint ahhoz képest. Az új mix, amit nem ő, hanem a Night Slugs nevű duóban társa, Bok Bok rakott össze, itt található és az övé és a közösek mellett L-Visnek is van sok száma és remixe benne, már arcba mászóbb. (Egy korábbi mix pedig innen tölthető le; itt pedig van egy remixe  jiddis énekkel.) Szóval akkor hogy milyen az a dubble step vagy mi. Az inkább középtempós ritmusokban ott van (a UK funky közvetítésével) a garage és a house, valamint mindenféle globáltechno hatások is, karibi meg dél-afrikai például. A szintik egyszerűek és néha viccesek, a basszusok meg hol nagyon, hol kicsit kevésbé durvák, nyilvánvaló dubstep-örökséggel. Így utólag újrahallgatva egyébként pont a visszafogottabb verzió egyben jobb is belőle.

Még sokkal több globáltechnós beütés van a mostanában szintén sok blogot megjárt Waer Rock-mixben. Drum Cirkill a címe, itt található (további mixek ugyanezen az oldalon itt vannak). Mint a cím is mutatja, főleg az "erősen szinkópált" dobritmusokon van a hangsúly, a techno, az elektronikus zenében "törzsinek" (mondott) világ és a "valódi" (annak gondolt) törzsi dobolás között valahol, kifejezetten izgalmas bő félóra jön össze ezekből. Meg persze vannak inkább minimalistára vett szintik és komoly basszusok, de most nem ezek a hangsúlyosak.

A Workerbee Records állította össze a beszédes című Low Fidelity Living című válogatást, a negyediket, de ha jól értem, a korábbiak ingyen, baráti csatornákon terjesztett cd-ken jelentek meg. Ez viszont  letölthető és meghallgatható itt. Többé-kevésbé vicces nevű zenekarok majdnem a teljes lo-fi mezőnyt bemutatják, bár durváskodásból viszonylag kevés van, ami többé-kevésbé rockos vagy punkos, az is inkább vicces, még ha nem is bájos; de az is van bőven: folkos hálószobazenélés, sőt, ugyanez minimálcountry-val; álompop (szintén a hálószobában, éppen ébredés után) és olcsószintipop - valamint ezek változatai és enyhén freak vagy weird mutációi. Egyetlen dal sem ragadt meg bennem igazán önmagában, de a 23 számos válogatást egyben kifejezetten jó volt hallgatni, ráadásul valamennyire reprezentatív is, ha nem is az együtteseket, de a lo-fi hangzásokat tekintve.

Kanadai indie, és igen, nem áll messze az Arcade Fire-től - no de ennek ellenére is érdekes a nem különösebben szellemes The Rest névre hallgató együttes. Olyan érzelmileg túlfűtött, kissé bombasztikus vagy legalábbis hisztérikus zenét játszanak, mint az említett vagy akár más hasonló, az országból ismertté lett indie-zenekarok. Ugyanakkor van bennük finomság is, például a folkos hangszeres megoldásokban; meg valami áradó "művésziesség", ami egyrészt a Radioheadet juttathatja eszünkbe, másrészt olykor már-már a formátlansággal határos, de aztán mégsem. Pont emiatt a megfoghatatlanság miatt hallgattam meg többször is az ingyen letölthető négyszámos WOW ep-t, és az derült ki, hogy mindegyik alkalommal egyre jobb lett. Ha valakinek annyira tetszik és gyors, az olcsón meg tudja venni Everyone All At Once című, hamarosan megjelenő (fizikai) albumukat, ugyanis a Rough Trade érdekes új árazási szisztémával kísérletezik pont ezen. Az első ötven vásárlónak csak 0,99 font, a következő ötvennek 1,99 font stb. az ár (egészen 9,99-ig). (Nem tudom, szándékosan utal-e az elgondolás az "én már akkor ismertem ezt a zenekart, amikor meg sem alakultak" hipster-paródiára.) Ha valaki utánaolvasna az együttesnek és meggyűlne a gondja a kereséssel, ez a hivatalos és ez a MySpace-oldal. 

Miért van ingyen az év egyik legjobb lemeze? - teszi fel a kérdést a Popmatters, bár aztán nem válaszolja meg ("talán azért, hogy minél többen meghallgassák"); meg azért az is túlzás szerintem, hogy az év egyik legjobb lemeze a Motorcycles Are Everywhere: 1983 című bemutatkozó albuma, ami erről a nem túl szép honlapról tölthető le (zip). A név (ami egy, a biztonságos közlekedésre figyelmeztető szlogenből jött) Matt O'Hare-t takarja, aki tapasztalt színházi hangdizájner, de eddig nem akart saját számokat írni. Az ipari-furcsaelektronikus-rock zene gyakran egészen olyan, mintha újhullámos szintipop lenne, csak meglepő elektronikus hangzással (mintha kifejezetten rossz minőségű mp3-makat hallgatnánk, de mégsem, mert direkt ilyen furcsa). Máskor a Nine Inch Nailst idézi, bár néha Trent Reznornál széttörtebb ritmusokat használ, olykor viszont kifejezetten stadionszintirockos; megint máskor pedig a Young Gods jutott róla eszembe. Jók a számok is, de inkább a nagyon ravaszul összerakott hangzás teszi érdekessé a lemezt.

Un Rêve Nu, vagyis Egy meztelen álom a neve egy új francia netlabelnek, egyelőre egy ingyenes kiadványuk van, Guillaume Viltard: Running Away című nagybőgőszólókat összegyűjtő lemeze, itt található meg (télécharger a letöltés franciául, angol környezetben ugyanez itt). A nagybőgőszólót úgy értsük, hogy igen ritka az olyan hang, amit megszoktunk ettől a hangszertől, sőt, egyáltalán: igen ritkák a hangok ezen a lemezen. Furcsa, idegen és rákészülés nélkül bizonyára idegesítő, de mások (kevesek) számára meg pont ettől érdekes zene ez.

Korábbi cikkeink	Ingyenzene: filozófia, amire táncolhatsz
Későbbi cikkeink	Ingyenzene: belül marad vagy kilép