Ingyenzene: vírusként terjed a szerelem

Rónai András [2009. június 03. 16:20]

Aranyos, személyre szabott lo-fi szerelmes dalok, amik pénzért készülnek, de ingyen meghallgathatók - hogy vírusként terjedjen a szeretet. Sok magyar zene: Radiohead-módszerrel terjesztett trance-es elektrós vicces-szomorú; ravasz funk; szintibűvölés és besorolhatatlan, lefojtott dalok. Az internet hőskorát idézi meg a Sub Pop (meg a hippikorszakot); salsa és latin jazz; Bach szitáron.

A legnagyobb és -híresebb független kiadók egyike, a Sub Pop úgy döntött, hogy label samplerét, vagyis a hozzájuk szerződött előadók egy-egy számát tartalmazó összeállítását egy vicces oldalra teszi. A Sub Pop Cybersex Digital Sampler (2009) innen tölthető le; van itt minden, ami az internet hőskorát idézi, borzasztó színek, idióta animgifek (lásd alant), ASCII-karakterekből összerakott zenekarnevek, "<-- (cool! not a virus)" figyelmeztetés az exe.zipnek álcázott zip-fájl mögött. (Egyedül Paris Hilton tűnik stílustörésnek.) A 14 szám nagy része vagy sima vagy indie-hippiskedés, és hiába van köztük egy mindig jó Iron & Wine, azért igen jólesik a vége felé a Pissed Jeans durváskodása. Legutoljára pedig van egy mókázás is a Flight Of The Conchordstól, mert a vicces zenekar a Sub Popnál jelentet meg majd valamikor egy lemezt. Poszthippi-témakörben egyébiránt régóta messze a legnagyobb örömet az Elephant6-kollektívába tartozó, mostanában visszatért Circulatory System most nyilvánosságra hozott új száma okozta nekem: rövid, de így is sok minden van benne, a szépségtől a káoszig, tényleg ún. kedvcsináló. (Ez az együttes került a címlapra is.)

Most pedig következik egy nagyobb magyar körkép. Az elején néhány nem magyar is: a Budabeats netlabel legutóbbi három kiadványából kettőt angolok jegyeznek. A Sliptone funkos és instrumentális hiphopos kiadványa általában kellemes, aztán egy kicsit leül, de a Melos Liberals című latinos darab újra felráz. A Blessed House mc-duó hatszámos ep-jén kevés, gazdaságosan használt hangmintára épülnek az alapok, az mc-k főként történeteket mesélnek vagy drámáznak; igazán jólesik a Dept Collector, ami ravaszul meg-megakasztott "régies" alapjával csak bulizni akar. A Budabeats legutóbbi magyar kiadványa a szegedi M.W.D.-től bőven jobb ezeknél, még ha elsőre nem is olyan feltűnő, mert ravaszul visszafogott zenéről van szó. Downtempo vagy nu jazz, mondhatnánk, de a műfaj átlagához képest jóval szellemesebben és sokszínűbben használja mintáit, forrásait; emiatt többszöri hallgatásra is izgalmas.

Majdnem "Radiohead-módszerrel" dolgozik egy új angol kiadó, a Load Aim Fire, de csak majdnem, mert ugyan ha akarunk, fizethetünk annyit, amennyit gondolunk - amibe belefér az ingyenes letöltés is -, de szemben a híres zenekar "forradalmával", még utóbbi esetben is jó minőségű mp3-makat kapunk cserébe. Első kiadványuk pedig a magyar We Plants Are Happy Plants első ep-je, 548 a címe, itt van tehát a főoldalon (ingyenletöltéshez link egy kicsit lejjebb). A hat szám egyszerre trance-es és franciaelektrós, melankolikus, ugyanakkor kellőképpen nem veszi magát komolyan. Bevallom, én nem vártam sokat a WPAHP-tól, ehhez képest igen kellemesen csalódtam; főleg a Trance Steel című szám győzött meg, ami olykor már szinte az új (tavalyi) blogkedvenc elektró szellemes paródiájaként is működik. Azt pedig, hogy a spanyolviasz feltalálásához képest kissé túlzottan forradalmi retorikát ("Power to the people") használó kiadóból mi lesz, majd meglátjuk.

2007-ben jelentette meg első, ingyenes lemezét a Tapeunderground, az még többé-kevésbé besorolható volt az akkoriban-mostanában (némiképp érthetetlen módon) elharapódzott triphopos, főként a Massive Attacktől befolyásolt magyar zenék közé. A Kukacok, lepkék viszont, ami megint ingyen letölthető a honlapról egy regisztráció után, már csak az első, nagyon felületes pillantásra sorolható be ebbe a vonulatba, vagy bármelyikbe. Mert oké, vannak ugyan hiphopos, olykor már-már drumandbassbe hajló ritmusok; érdekes elektronikus hangok; az akusztikus hangszerek használata sem áll távol (bizonyos fajta) triphoptól - de azért ez mégis valami egészen más. Mint az leginkább a már-már suttogásba hajló éneken hallatszik, de az egészet is meghatározza: a visszafogottság, mi több, az elfojtás a legfőbb jellemzője ennek az anyagnak. Mégpedig abban a ritkább formában, hogy nem lehet rögtön vagy akár néhány hallgatásra egyértelműen kijelenteni, hogy mi is rejtezik a felszín alatt. Nem tudom pontosan, miért, de attitűdjében leginkább a jazzt, vagy a régi dalok (songok) fojtott keserű-szép világát érzem, mint bármi mást, pedig látszatra nem sok közük van hozzá (leszámítva a záró, igaz: húszperces feldolgozást). Ha kritikát kéne írnom róla, még vagy tízszer meg kéne hallgatnom, hogy meg tudjam mondani, mit is gondolok - ami viszont azt illeti, hogy érdemes-e letölteni, a válasz egyértelmű.

Elkészült a Soundpill netlabel egyik alapítója, Tangram új nagylemeze, ez is teljes egészében letölthető ingyen. A címe Tepidarium, vagyis Gőzfürdő, a számcímek is ebben a témakörben mozognak (kivéve talán a kétrészes Hawking Methodot, bár ki tudja - az egyikhez készült klip is, lásd alant). A zene pedig Tangramtól megszokott türelmesen építkező szintibűvölés, meglepően régisulis, anélkül, hogy bármikor üres nosztalgiázásba fulladna. Hol kicsit technósabb, hol ambientes, olykor a dallamok kerülnek az előtérbe, máskor a hangszínek. Bőven érdekes tud maradni kilenc, elég hosszú számon keresztül, sőt, többedszerre is, pedig látszólag könnyen kiismerhető.

Annabel Linquist különféle neveken különféle művészeti ágakban alkot: a Flickr úgy ismeri, hogy Ezra Prinn, zenélni pedig Gretel Prinn néven kezdett. Nagyobb figyelmet a Lo Fi Love Songs nevű projectje keltett, aminek az a lényege, hogy bizonyos pénzösszeg befizetése után megadjuk, hogy kinek küldünk egy szerelmes vagy legalábbis (testvéri, gyermeki stb.) szeretetünket kifejező dalt, meg néhány kulcsszót vagy "belső poént", amik szerintünk viccessé tehetnék a számot. Ahogy Gretel Prinn készen van, elküldi a szerelmes dalt nekünk is és az egész világ számára letölthetővé teszi itt - már negyvennél is több I Heart [Név] című szám van ott. Nyilván nem arra vannak kitalálva, hogy egyben végighallgassuk, de kis adagokban aranyosak. Igen egyszerű gitárkíséret (egy használtan vásárolt hangszeren), mókás rímek; az meg kifejezetten kedves, hogy Annabel olykor elront egy-egy sort vagy elneveti magát. Úgy középtájt egyébként van néhány dal, amibe egyéb dolgok is bekerültek, például az I Heart Amy Finkel néhány telefon- és számítógéphangot is tartalmaz. Már volt korábban egy Gretel Prinn-lemez vagy mi, itt meghallgatható, de az aranyos honlapokról nem sikerült kiderítenem, hogy másként megjelent-e - ebben több a hasonló elektronikus mókázás, prüntyögés vagy zajongás is, nagyobb mennyiségben jobb is, mint a szerelmes dalok. Az egész úgy kezdődött, mesélte el Annabel Linquist az LA Timesnak, hogy a Facebookon egy üzenetet akart küldeni, és rájött, miért ne írná meg dalban öt perc alatt. Aztán egyre többen jelentkeztek, hogy ők is kérnek ilyet; egy idő után 12 dollárt kért értük, aztán ötvenet, mára 130 dollárért rendelhetünk szerelmes dalt, ami elég sok (több mint 26 ezer HUF), de az is volt a cél, hogy most már tényleg kevesen vegyenek számot. Amúgy negyedóra alatt kész van egy, és azért szeretik Annabel szerint az emberek, mert intuícióval megragadja, hogy miről is kell szólnia egy-egy dalnak. Itt az is olvasható, hogy az egész célja, hogy "vírusként" terjessze a szerelmet (ahogy ezt a szót az internettel, közösségi oldalakkal kapcsolatban használni szokás), meg persze finanszírozza Gretel Prinn készülő "valódi" nagylemezét, végül pedig egy jótékonysági szervezetet is támogat.

A Roots & Culture blog nemrégiben három bejegyzésben ásott elő régi lemezeket Iranian Grooves címmel. Kourosh Yaghmaei klasszikus iráni zenét tanult, majd több rockzenekart is alapított; az ő számai inkább ma már az "egzotikus érdekesség" kategóriába tartoznak. Többek azért ennél Abbas Mehrpouya feltöltött darabjai: ő különféle ázsiai zenéket, nyugatias groove-okat és jazzt és mindenfélét kevert össze, egyik számában például az intróban Bachot is hallhatunk szitáron. A legjobb a sorozatban Lloyd Miller, akitől három szám és három videó került fel ide. Miller Kaliforniában született, több hangszeren játszott és híres emberekkel együtt, mint Bud Powel é Kenny Clark; az ötvenes években talált rá az iráni kultúrára, és sok évet töltött Teheránban. Zenéje tényleg kultúrák találkozása, a legjobb értelemben.

Piano, Soul & Salsa - ez a címe a Dusty Tape negyvenperces összeállításának a ParisDJs oldalon. A cím sokat elárul, bár nem mindent, hiszen van itt afro-chachacha is kongói zenekartól, mindenféle latin jazz és egyéb érdekességek, nagyszerű válogatásban. Egyes számok viszonylag könnyen hozzáférhetők, de van egy-kettő, aminek eredetijéért hatalmas összegeket kérnek gyűjtők gyűjtőktől; még szerencse, hogy kitalálták az internetet.

Korábbi cikkeink	Ingyenzene: telefonszex a sarkvidéki jégbe fagyva
Későbbi cikkeink	Fenn a felhők között - ilyen a We Plants Are Happy Plants-gyűjtemény "Nem egy londoni srác zenéje" - We Plants Are Happy Plants a Quartnak Ingyenzene: hogyan tette tönkre a Beatles a rockandrollt