Vasárnapi iskola
Zene repülőgépekhez: Sleep, Dopesmoker
A+

Puskár Krisztián [2009. március 15. 23:59]

Ha egy óra semmittevés áll előtted, az sok. Ha viszont már túl vagy egy órán, és úgy van hátra egy óra, az teljesen más. Persze nyilván nem ugyanaz a félóra, ha villamoson ülsz vagy ha vonatozol. Hasonló a helyzet, ha tizennyolc perc van még hátra egy számból, amiből viszont negyven valahány már mögötted van. Ha lassan telnek a percek, az idő hajlamos a görbülésre, vagy legalábbis átértékelődik. Életemben először egy repülőgépen hallottam a Sleep együttes Dopesmoker című lemezét elejétől a végéig.

Sleep
Dopesmoker

Tee Pee, 2003.

Sokat elárul bármilyen zenéről, ha úgy hallgatod végig, hogy semmi mást nem tudsz mellette csinálni. Mondjuk, hogy kiderül, hallgatható-e egyáltalán az a valami, tényleg megáll-e önmagában, nem csupán mint egy adott valami adott valamije, hanem mint zene. Főleg, ha egyetlen hatvanhárom perces számról van szó, mint amilyen a Dopesmoker, mely végtelenbe lassult riffjeivel, tízpercenkénti szikár gitártémáival, környezetébe vesző őserős énekével, lényegretörő dobjaival addig sulykolja a stoner és doom szabályait, alapelemeit és elveit, míg egyrészt, igen, a dalforma meg nem szűnik létezni, másrészt azonban az egész fel nem oldódik egy szuperképletben, ami a műfaj maga. Arról van szó, hogy a Dopesmoker a maga képére formálja az időt, az elviselhetőség határáig feszíti azt, a szórakoztatás egy másik szintjére emel, ahol a zene fáj, igénybe vesz fizikailag, de nem kapcsolod ki, mert tudni akarod mik azok a határok, és hogy léteznek-e egyáltalán. Használhatnánk az absztrakt szót is, csakhogy a Dopesmoker riffjeinél és hangjainál konkrétabb dolog aligha létezik a doomban vagy a stonerban.

A Dopesmoker és a Sleep kultuszához persze hozzátartozik a hanganyag és az együttes története, azaz annak tudata, amit épp hallasz. Az 1990-es Volume 1. című első lemez után háromtagúra fogyatkozott kaliforniai zenekar (a negyedik tag eltűnt, szerzetes lett Alaszkában, majd onnan tért vissza hét év után) leghíresebb és a kritikai konszenzus által a legtöbbre tartott és kultikus lemeze, az 1992-es Holy Mountain után felkérést kapott egy új albumra. Ezt azonban már nem az Earache-nek, hanem új kiadójának, a London Recordsnak készítette. Az új anyagot a kilencvenes évek közepén kezdték el írni és felvenni Billy Anderson tekintélyes stoner/metál producerrel (róla itt esett szó a Quarton), az eredmény azonban egyetlen egyórás szám lett, az a bizonyos Dopesmoker. Ezt kereskedelmi szempontból nem tudta mire vélni a kiadó, a Sleep meg nem volt hajlandó változtatni rajta. Majd mégis levágott belőle 10 percet és Jerusalemre változtatta a címét, de ez sem tetszett a kiadónak, a Sleepnek elege lett és feloszlott 1998-ban. Ugyanebben az évben a Jerusalemnek kiadták az együttes által nem jóváhagyott verzióját, amin hat részre volt vágva az anyag. A Sleep ritmusszekciója, Chris Hakius dobos és Al Cisneros basszer/énekes megalapították az Om nevű "minimalista-repetitív poszt-stoner" együttest, Matt Pike gitáros pedig a High On Fire nevű metálzenekarban gondolta tovább a dolgokat. A Dopesmokert a feloszlás után öt évvel, 2003-ban adták ki abban a formában, amelyben eredetileg elképzelték. Most, az angliai és májusi ATP első hétvégéjén két koncert erejéig összeáll a Sleep, az egyiken pedig teljes egészében eljátssza leghíresebb lemezét, a Holy Mountaint, állítólag a Dopesmokerről is játszik majd kicsit.

Megjegyzem, hogy bár a Holy Mountain egyrészt nagyon jó, másrészt a stoner történetének szempontjából rendkívül fontos lemez, utóbbiból részben következik az is, hogy jelentőségét leginkább a közeg, az idő, valamint a műfajra (illetve rokon műfajokra, doomra és metálra) gyakorolt hatása adja, és bizony több éves távlatból hallgatva leginkább a sztenderdek és "default"-jellege (valamint a büszkén vállalt Sabbath-hatás) marad meg belőle. Azon túl persze, hogy szórakoztató még ma is. Ebből a szempontból azonban (ha muszáj ellenpéldát hozni), akkor a másik leghíresebb és egyben már nem létező stonercsapat, a Kyuss lemezei a mai napig frissebbnek hatnak. A Kyuss azonban sosem jutott olyan mélységekbe, mint a Sleep aztán a Dopesmokerrel. Tulajdonképpen abban sem vagyok biztos, hogy a Sleep és a műfaj által bejárt úton a Dopesmokeren túl létezhet-e egyáltalán valami. Nyilván igen, de én nem tudom, hogy mi az. 

Kultuszgeneráló története ellenére a Dopesmoker nem képes részévé válni a műfaji és a történeti kontextusnak. Mintha mindkettő kivetette volna magából akkor, amikor megszületett. Bár azt nyilván nehéz megállapítani, hogy mennyire tudta volna a világ feldolgozni, ha esetleg egy rugalmasabb kiadó megjelenteti akkor és ott, de könnyen lehet, hogy akkor is ugyanúgy eltűnt volna, és úgy még alkalom se nyílt volna arra, hogy újból felfedezzük, hiszen nem az a bizonyos lemez lenne, amit nem adtak ki.

A Dopesmokerről azért is nehéz beszélni, mert részleteiben nem értelmezhető (pontosabban: részleteiben csakis ésszel értelmezhető, fizikailag nem érzékelhető), kompakt egész, színtiszta zene. Nem olyan értelemben, mint az ún. lecsupaszított dallamok (sosem értem, amikor a tiszta zene alatt valaki a lecsupaszított dallamot érti, ez ugyanis képzavar), hanem úgy, mint a zenét létrehozó iszonyatos erők és eszközök önmagukban álló elemi szépsége és ocsmánysága, vagy akármilyen értéke. Mindez pedig nem csak az időn és saját kategóriáján kerekedik felül, de nem ad teret semmi másnak se maga körül. Akárhányszor is próbáltam a Dopesmokert meghallgatni teljes egészében (persze úgy, hogy fel is fogjam és kövessem végig), vagy a zene lehetetlenített el bármi más tevékenységet, vagy muszáj volt nem odafigyelnem rá, hogy képes legyek bármi más értékelhetőre. De végül ki kellett kapcsolnom, mert nem sikerült. Ez (azon túl, hogy arra is rámutat, hogy mennyire nincs egy tisztán szabad és üres óránk sem ebben a kurva országban) persze nem csupán a Dopesmokerrel fordulhat elő, a Dopesmoker természetéből azonban más nem is következhet.

Ha hangulatában nem is, de jellegéből adódóan tehát tökéletes zenének bizonyul utazáshoz, kvázi ingermentes környezethez, továbbá tehetetlenséghez, kiszolgáltatottsághoz, repülőgépekhez.

Korábbi cikkeink	Egy alkalomra összeáll a stoner-legenda Sleep 62%: Melvins és a baráti erőkar Idegen rituálé - az Om új lemeze Minden, ami jó a rockban - az Om koncertje a Donaufestivalon
Későbbi cikkeink	Amit egy rockkoncerttől várni lehet - The Jesus Lizard és a Sleep az ATP-n
Kapcsolodó linkek	Sleep MySpace