Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
A magyar zeneipar legfontosabb szereplői szerint szükség volna törvényben előírni, hogy a rádiók műsoridejük 40 százalékában magyar előadók dalait játsszák. Mit mondanak erről maguk a zenészek? Mit is tartalmaz pontosan a javaslat? Vannak-e hasonló szabályok külföldön, és ha igen, akkor milyenek és mihez vezettek? Mindennek utánajártunk.

A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete (SZERZŐK) kezdeményezésére a magyar zeneipar fontos szereplői, az említett szervezeten kívül a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület és mások elkészítettek egy javaslatot, amely szerint a médiatörvénybe kerüljön be egy passzus arról, hogy a magyar rádiók legalább 40 százalékban játsszanak magyar zenét. (A részletekről, a törvényről és az aláírókról részletesebben lásd alant.) A javaslatot nyilvánosan támogatta Benkő László az Omegából (szerinte enélkül pár éven belül "egyszerűen elsorvadhat a magyar zene, és mindannyian mehetünk a levesbe"); némi fenntartásokkal Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere. A Kozmix honlapjára felkerült egy videó (egy wmv-fájl formjájában), ahol szintén rengeteg híres pop- és rockzenész nevével találkozunk, Lalától Zoránig. A SZERZŐK elnöke, Czutor Zoltán a legfőbb szószólója a tervezetnek, ő maga is zenész (a Belmondo együttesben). Mi is megkérdeztünk néhány magyar zenészt, nemcsak a mainstream pop- és rockból, mit gondol a negyven százalékos kvótáról.
Zséda szerint az ízlést nem lehet (és nem is kell) törvényben szabályozni: a magyar rádióknak annyi magyar zenét kell játszaniuk, amennyit a magyar közönség megkíván. Az érdekük is ez, hiszen akkor tudnak profitot szerezni, ha a hallgatók nem kapcsolnak tovább. Ezért a végső soron mégiscsak szórakoztató műfajra vonatkozóan nem törvényben kell százalékokat meghatározni, hanem arra volna szükség, hogy a hallgatók igényeit átlátható, korrekt és profi tesztekkel mérjék fel.
Lukács László (Tankcsapda) azon csodálkozik, hogy eddig még nem volt ilyen javaslat, és nem érti, miért kell ezen egyáltalán gondolkodni. Szerinte minden épkézláb, saját kultúráját és hagyományait védő országban be kéne vezetni ilyet, és nálunk is ennek jóval hamarabb kellett volna megtörténnie, nem a "rendszerváltásnak csúfolt 1989-es események" után húsz évvel. Ha a zenét csúnya szóval terméknek tartjuk, ami összehasonlítható más termékekkel (mint ahogy a magyar tej össszehasonlítható a mérgező kínai, tejnek nevezett dologgal), akkor mindenkinek, aki az úgynevezett zeneiparban szerepel, vagyis zenészeknek, kiadóknak, rádióknak egyaránt érdeke egy ilyen szabályozás. Lukács Lászlónak nincs persze baja a külföldi zenével (szívesen hallgatja az AC/DC-t vagy a Guns N' Rosest, ha néha adják őket), de nem érti, miért kell például naponta harmincszor lejátszania a rádiónak mondjuk az Umbrellát. Ahelyett, hogy mondjuk hússzor menne le az, tízszer pedig mondjuk 30Y, Kispál vagy Csík zenekar - így is több lenne a külföldiből, de esélyt kapna a hazai, hiszen annyi jó magyar zenekar van mindenféle műfajban.
Péterfy Bori (Péterfy Bori & Love Band) alapvetően úgy gondolja, hogy jó lenne a javasolt szabályozás, bár azt jóval fontosabbnak tartja, hogy többféle rádió legyen, színesebb, izgalmasabb zenei kínálattal. Az elmúlt húsz-harminc évben kialakult helyzet ugyanis siralmas - ellenben szerinte az MR2-Petőfi bebizonyította, hogy a közönségben van igény a magyar zenére. Csak a kereskedelmi rádiók a minél gyorsabb és egyszerűbb meggazdagodást tartják csak szem előtt, nincsenek tekintettel arra, hogy milyen felelősségük van abban, hogy hogyan nevelődik akár több generáció is.
Szilvási István (Szilvási Gipsy Folk Band) egyetért a javaslattal, hiszen úgy véli, miközben nagyon sok angolszász és amerikai zene szól a rádiókból, a magyar előadók kiszorulnak. Szerinte cigányzenét is kéne játszaniuk a rádióknak, hiszen a zene képes arra, hogy közelebb hozza egymáshoz a társadalom különböző csoportjait. Nem tudja ugyan, mennyire lehetséges például olyasmit törvénybe foglalni, hogy játsszanak a rádiók valamilyen mértékben cigányzenét is, hiszen magántulajdonban vannak és kereskedelmi alapon működnek - mégis úgy véli, hogy így legalább lenne egy kis esély arra, hogy bekerüljenek ezek a műfajok a rádiókba. A mai helyzetben viszont, ha rájuk van bízva a döntés, nincs erre esély (legfeljebb az történik meg, hogy hajnali háromkor lejátszanak egy-két dalt és "le van tudva a cigányság"). Beyoncé meg így is sztár maradna, viszont fontos társadalmi jelentősége lehetne egy ilyen változásnak.
Poniklo Imre (Amber Smith) szerint az ötlet jó; azt támogatja, hogy játsszanak a rádiók több magyar zenét, azt viszont nem gondolja, hogy ennek arányát (és pont 40 százalékot) törvényben kellene (vagy lehetne) előírni. Az biztos, hogy az, hogy az MR2-Petőfi elkezdett "nyomni" zenekarokat, az ezek karrierjét nagyban előremozdította (sokféle stílusban a poptól az indie-rockon át a jazzig) - és ez mindenképpen jó dolog. Tehát látható, hogy a magyar zene ügyének jót tesz, ha megfelelő arányban játsszák a rádiók. Poniklo szerint míg a hetvenes-nyolcvanas években azért lehettek olyan nagy sztárok egyes magyar zenekarok, mert nagyon kevés külföldi előadó jött be egyáltalán, ma már nincs szó arról, hogy ha a közönség több magyar zenét hallgatna, akkor ennek csak a külföldi sztárok "rovására" kellene megtörténnie.
Dresch Mihály (Dresch Quartet) jó ötletnek tartja a javaslatot, hiszen a rádiókban a magyarnál sokkal nagyobb mennyiségben van jelen az amerikai és angolszász zene, azon belül is nagyon sok a kommersz. Ugyanúgy, ahogy a magyar mezőgazdaságot is védeni kéne a törvényeknek, a magyar zenével is ez a helyzet. Bár hogy ez pontosan mit fed, az már relatív, hiszen ez filozófiai kérdés, hogy hogyan határozzuk meg a magyar zenét - Dresch Mihály szerint attól még, hogy magyarul énekel valaki, nem feltétlenül lesz "magyar zene", amit csinál, hiszen a zenét nem csak a szöveg teszi magyarrá, hanem a ritmus- és harmóniavilága is. Tehát nem egyszerű ez a kérdés, de azért a javaslat jó, mondta a Quartnak Dresch Mihály.
Neményi Csaba (Supersonic) azt mondta: a szabályozás mellett és ellen is tud érveket felhozni. Egyrészt siralmas a helyzet a rádiókban, nem nagyon játszanak magyar zenéket (akár magyarul, akár angolul énekel valaki - mint ahogy az első lemezét Amerikában megjelentető zenekar); Neményi úgy látja, hogy a kezdeti időszak után az MR2-Petőfi rádió is "felhígult". Másfelől viszont nem biztos, hogy egy kvóta bevezetése a zenehallgatók javára válna, hiszen sok magyar zene esetében még jobb is, hogy nem játssza a rádió...
Egyedi Péter (Óriás) üdvözli a kezdeményezést, szerinte konkrétan az MR2-Petőfi példáját idézve egyértelmű, hogy sok magyar, addig nem feltétlenül ismert zenekarnak a javára vált, hogy lett egy rádió, amely jó eséllyel lejátssza a dalait, es amelynek szerkesztői nem feltétlenül a régóta honos kereskedelmi szemlélettel szerkesztik adásait. Ha erre köteleznék a többi rádiót is, az biztosan jót tenne a hazai zenei életnek, mert így végre érezhetnék a kisebb előadók is, hogy érdemes csinálni, amit szeretnek, és akár nagyobb közönséghez is eljuthat a zenéjük - ez nagy valószínűseggel jókora pezsdülést okozna az itthoni popkultúrában. Egyedi szerint ugyanakkor természetesen a megfelelő minőségű és ízlésű zenei szerkesztés is kulcsfontosságú a kérdésben.
A médiatörvény javasolt módosításának szövegét és a kidolgozásánál alkalmazott irányelveket bemutató dokumentumot a SZERZŐK eljuttatta a Quartnak, a következőkben ezt foglaljuk össze. A szöveg bevezeti az "eredetileg magyar nyelven készült zenei műsorszám" fogalmát, amit a következőképpen határoz meg: "olyan zenei műsorszám, amely a magyar vagy valamely magyarországi kisebbségi kultúra részét képezi". Szöveges zenei műsorszám esetén ez vagy magyar nyelvű; vag egy magyarországi kisebbség nyelvén készült (és e kisebbség "kultúráját tükröző"); vagy idegen nyelvű, de a magyar kultúra (vagy egy kisebbségi kultúra) részét képezi - a magyarázatból kiderül, hogy ez fedi le például az angolul énekelt, de magyar együttesek által készített számokat. Természetesen a szöveg nélküli, instrumentális számok is szerepelnek a javaslatban, amennyiben "a magyar vagy valamely magyarországi kisebbségi kultúra részét képezik". Amennyiben kétség merülne fel, az Artisjus nyilatkozatát lehetne kérni arról, hogy egy mű megfelel-e a kritériumoknak.
A javaslat két kvótát tartalmaz: az egyik a következő: "A médiaszolgáltató a médiaszolgáltatásban zenei műsorszámok bemutatására fordított évi teljes műsoridejének több mint 40%-át eredetileg magyar nyelven készített zenei műsorszámok bemutatására köteles fordítani. (...) Az eredetileg magyar nyelven készített zenei műsorszámok arányára vonatkozó kötelezettségnek mind a 7-19 óráig, mind a 19-7 óráig terjedő időszakokban eleget kell tenni.” Ez utóbbi mondat arra szolgál, hogy "a kvótát ne lehessen a kereskedelmileg értéktelenebb időszakokban (pl. éjszaka) teljesíteni."
A másik javaslat a következő: "A médiaszolgáltató a zenei műsorszámok legalább 10%-át köteles olyan, eredetileg magyar nyelven készített hangfelvétel vagy audiovizuális alkotás felhasználásával bemutatni, amely 1 évnél nem régebben került nyilvánosságra. Ez a kötelezettség nem vonatkozik azokra a tematikus médiaszolgáltatásokra, amelyek kifejezetten régi felvételek és audiovizuális alkotások bemutatására irányulnak." Az indoklásban ezt olvashatjuk: "A műsorszolgáltatásban gyakran azért nem kerül sor új felvételek sugárzására, mert azokat a közönség még nem ismeri, így a médiaszolgáltató attól tart, hogy ezzel piacot veszítene versenytársaival szemben. Ezzel viszont 'ördögi kör' alakul ki: az új felvételeket a lejátszások hiánya miatt a közönség nem is ismerheti meg. Ez a jelenség mára az új hangfelvételek és zenei audiovizuális alkotások (pl. videoklipek) létrehozását veszélyezteti." Az előterjesztők hozzáteszik: "Az általunk javasolt módosítás fiatal tehetségek pályára kerülését is előmozdítaná, biztosítva a magyar zenei kultúra utánpótlását és fejlődését."
A kiegészítő dokumentumban az áll, hogy a 40 százalékos arányt egy év alatt célszerű elérni; valamint további kiegészítések is felvetődnek. Így például felmerül egy, "az azonos művek túlzott számú ismétlődését kizáró kvóta", valamint az, hogy a közszolgálati adók az általánosnál magasabb kötelezettséget vállaljanak - ezeket akkor volna célszerű bevezetni, olvashatjuk, ha a mostani törvényjavaslat nem éri el célját.
Az érvek között szerepelnek külföldi példák (lásd alább), valamint részletes táblázatok az Artisjus adatai alapján a magyar és külföldi zenék arányáról az elmúlt néhány évből, különféle területeken. Ebből kiderül, hogy mind a cd-eladások, tévés bemutatók esetén a magyar zenék aránya 40 százalék fölött volt, az élőzenés koncerteknél pedig (nyilván) még magasabb: nagyjából hatvan százalék körüli, de például 2005-ben megközelítette a 80 százalékot. Ehhez képest a rádiókban ezekben az években alig haladta meg a húsz százalékot a magyar zeneszámok aránya. Továbbá újabb adatok nyugtatják meg azokat, akik aggódnának, hogy nincs elég magyar zene, amit játszani lehetne, hogy de, van; például az Artisjus adatbázisában szereplő kb. 608 ezer mű majdnem egyharmada, kb. 195 ezer magyar szerzemény. Az aláírók a következő szervezetek: Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, Hangszeresek Országos Szövetsége, Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége, Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete (SZERZŐK), Magyar Zenei Tanács, Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Irodája.
Czutor Zoltán a SZERZŐK részéről a Quart kérdésére azt nyilatkozta: a médiatörvénnyel kapcsolatos ötpárti egyeztetésre juttatták el a módosító javaslatot. Mivel, mint az az [origo] a médiatörvénnyel foglalkozó cikkéből kiderül, a törvénytervezet elkészült ugyan, de senki nem vállalja sajátjaként, úgyhogy nem tudtuk megkérdezni a nemlétező illetékeseket a kvótáról. Czutor szerint mindenesetre "attól függ a módosítás elfogadása, hogy mennyire hajlandóak a törvényalkotók figyelembe venni a valós piaci adatokat, a külföldi példákat és mennyire érzik szívügyüknek a magyar kultúra jövőjét. A reakciók eddig pozitívak voltak, kétségeiket eddig tudomásunk szerint csak a kereskedelmi rádiók hangoztatták, de az objektív piaci tények és a nemzetközi gyakorlat ismeretében túl sok racionális érvet nem hozhatnak már fel a kvótajavaslattal szemben."
Lássuk végül a külföldi példákat. A világon a leghíresebb hasonló jogszabályt Franciaországban léptették életbe: ez volt az úgynevezett Carignon-törvény, melyet előterjesztőjéről, Alain Carignon egykori kommunikációs miniszterről neveztek el, noha általában a kulturális miniszterrel, a nyelvtörvényéről hírhedt Jacques Toubonnal szokás összekapcsolni. Az 1996. január elsején életbe lépett jogszabály arra kötelezi a kereskedelmi rádiókat az országban, hogy minimum 40 százalékban francia nyelvű számokat játsszanak, mindezt annak mintájára, hogy már korábban hasonló szabályok vonatkoztak a tévéműsorokra is. Néhány éve a szabályozást annyiban finomították, hogy a különböző korcsoportoknak játszó rádióknak különböző kvótákat állapítottak meg, így például a fiataloknak sugárzó rádióknál ez az arány csak 35 százalék, viszont ugyanezek az állomások kötelesek a francia előadókra vonatkozó műsoridő negyedében fiatal, feltörekvő hazai előadóknak lehetőséget adni.
Ennek eredményeként az eladott francia nyelvű lemezek aránya az 1995-ös 49 százalékról hét év alatt 60 százalékra emelkedett, és egyes adatok szerint megháromszorozódtak a lemezkiadók által új tehetségekre fordított befektetések is. A törvényt ugyanakkor számos kritika is érte, elsősorban a kereskedelmi rádiók részéről, viszont ennél jóval érdekesebb volt az angol nyelven éneklő francia előadók helyzete, akik ugyebár nem tartoznak bele a 40 százalékba. Márpedig a franciáknál is sokan próbálkoznak angol szövegekkel – elég csak az utóbbi idők összes nemzetközileg is sikeres formációjára gondolni a Daft Punktól a Justice-ig –, ezek a formációk azonban a Carignon-törvény értelmében külföldinek minősültek, és az Independent egy cikkében megszólaltatott francia zenekaroknak is jelentősen nehezebbé vált az érvényesülés, mivel a lemezkiadók legtöbbször nem is álltak szóba velük, ha nem franciául énekeltek. Abból kiindulva, hogy az ugyanabban a cikkben megszólaltatott szerkesztő (a neves Les Inrockuptibles magazintól) szerint az abban az évben az újságjához beküldött 7 ezer demóból 6 ezer volt angol nyelvű, ez nem kevés előadót érinthet hátrányosan. Igaz, ugyanő szerint a törvény, ha közvetve is, de jót tett a francia popzenének, hiszen sokaknak reményük se nagyon van arra, hogy szerződést kapjanak, úgyhogy kevesebb a divatot követő, kommersz előadó, és többen zenélnek szórakozásból. Ugyancsak kritika a törvénnyel szemben, hogy a nemzetközi nagykiadók jártak jól igazából, hiszen a francia piacon az ő részesedésük növekedett, szemben a francia független kiadókéval.
Az egyéb, Magyarországhoz inkább hasonló népességű európai országok közül van még hasonló kvóta Portugáliában, ahol már 1981-ben bevezették ezt a törvényt, de akkor még nem tartalmazott szankciókat azokra a rádiókra nézve, amelyek nem tartják be, hogy legalább 25 százalékban portugál zenét sugározzanak (a közszolgálati rádiónál 60 százalék az arány). 2006 óta azonban már 50 ezer eurós bírsággal is sújthatják azt a rádiót, amelyik nem így tesz. Szintén 2006 óta Szlovéniában a zenét sugárzó rádiók legalább 20 százalékban szlovén előadók lemezeit kötelesek játszani (kiemelt jelentőségű műsorok esetén 25 százalékban), míg a közszolgálati rádió esetében ez az arány 40 százalék. Lettországban pedig napközben a rádióknak kötelező a műsoridő 40 százalékában "az ország kulturális identitását tükröző" zenék sugárzása.
A nagy európai nemzetek közül Németországban merült fel konkrétan, hogy tegyenek a rádiókat elárasztó angolszász invázió ellen: 2004 őszén ötszáznál is több német előadó (köztük a Rammstein, Udo Lindenberg és Smudo a Fantastischen Vierből) írta alá azt a petíciót, amely 25 százalékos kvótát javasolt a német rádióknak (az adásidő negyedében német nyelvű dalokat vagy német előadók számait lenne kötelező játszani), végül azonban a törvényhozók maradtak a puszta ajánlásnál, hogy ugyan játsszanak már több hazai zenét a rádiók.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Későbbi cikkeink |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.