Túl graffitiszerű a Massive Attack plakátja
Tilos kihelyezni az új Massive Attack-lemezt...Tovább
Saját magát lopja meg - az idei Black Dog-lemez
A-
Velkei Zoltán
[2008. december 22. 18:35]
Annak idején a Black Dog az intelligensnek nevezett-csúfolt elektronikus zene úttörői közé tartozott. Elmaradt befutás, a trió kétharmadának távozása, gonosz legendás kiadó - volt miből feltápászkodni, de azért 2005-ben csak sikerült. Idén pedig kritikusunk szerint az év egyik legjobb, egyszerre visszatekintő és tudományos-fantasztikus, hideg és nagyon eleven techno-lemezét jelentették meg.
h i r d e t é s
A Black Dog az amerikai születésű techno európai meghonosítói közé tartozik. Ken Downie alapította, majd csatlakozott hozzá Andrew Turner és Ed Handley is. Downie saját maga szerint is meglehetősen furcsa ember; gyerekkorának egy részét Marokkóban töltötte, éjszakánként gyakran ősi egyiptomi istenekkel álmodott. A techno a kezdetekben megfelelően misztikus, némi túlzással fantasztikus stílus volt – bár emellett nyilván az is inspirálóan hatott, hogy 1988 körül a trió haveri körébe tartozott Jimmy Cauty (KLF, The Orb) és Nicky Holloway is. A Black Dog tudományosan sötét hangzásához kellett az is, hogy Downie eltöltsön a tengerészgyalogságnál két évet és bejárja az egész északi féltekét. Azért alighanem a legerősebb zenei hatások mégis csak a mennyei Detroitból érkeztek, máskülönben nem technót kezdett volna el írni három fiatal a szerelem nyarán.
Persze nem csoda, hogy a kutya sem értette meg a zenéjüket abban az évben, amikor mindennél több ekit lehetett eladni. Utólag persze okosak vagyunk, és tudjuk, hogy mennyire fontosak az első kislemezek az intelligensnek nevezett-csúfolt elektronikus zenében – de akkoriban nem sikerült befutniuk. Lemaradtak egy Sony-szerződésről (helyettük a Sunscreemből csinálták meg az önellentmondásnak tűnő, de évekig működő underground szupersztár formációt), és mire 1993-ban megjelentek az első nagylemezek, már jóval nehezebb volt kiemelkedni a számtalan elektronikus előadó közül. A pénz tehát elfogyott, ráadásul Turner és Handley vagy emiatt, vagy mert tényleg több fantáziát láttak az idm-ben és az ambientben, mint az advanced technóban (ahogy akkoriban ezt hívták), távoztak, hogy teljes munkaidőben ők legyenek a Plaid. A Warp állítólag csúnyán átverte a magányosan maradt Downie-t, mert arra kötelezte szegényt, hogy írjon még zenét; ebből lett a Music For Adverts (And Short Films), aztán sikerült otthagyni a legendás kiadót. Ezután persze kihagyás, művészi válság következett.
2002-ben Black Sifichi költővel közösen tisztelgett a Black Dog William S. Burroughs előtt, majd 2005-ben támadt fel egészen, újra trióként: a Martin and Richard Dust lettek az új tagok, akik a Dust Science kiadót is működtették. A Silenced című visszatérő lemez kevésbé kísérleti, de annál kiválóbb technozenéket tartalmazott, a kritikusok ugyanolyan előszeretettel osztogatták neki a legjobb, érdemtelenül alulértékelt lemezért járó vigaszdíjat, mint a korábbiaknak. De legalább azóta van miből élni, ráadásul tavaly a neves Soma kiadó megjelentette végre cd-n is a korai munkákat (Book Of Dogma), majd az 1993-as Temple Of Transparent Balls-t, idén pedig kértek egy új szerzői albumot.
A hangzás ismét olyan hűvös, mint a korai lemezeken, és van a zenében valami misztikus, tudományos-fantaszikus érzés. Az öregek idm-nek, a fiatalok talán dubstep-szerűségnek címkéznék az album bizonyos részeit. Sok olyan szám van, amik pont úgy szólnak, mintha 1991 lenne - és éppen ezért zseniális a Radio Scarecrow. A Black Dog a mai, visszatekintő korszakban saját magát lopja meg izgalmas ötletekért; úgy tűnik azonban, hogy akad elég.
A Ghost Vexations egyenesen Erik Satie-ból vesz hangmintát; az EVP Echoes (evp = electronic voice phenomena, vagyis statikus zörej, fehér zaj stb.) című számban a stúdiómunkák során nem tudatosan generált zúgásokkal babrál a trió. Vannak azért az előbbieknél egyértelműbb utalások is a lemezen, ami így nem annyira elvont, mint amilyen lehetett volna, ha Downie gondolatai elszabadulnak. Kellemesen megmosolyogtató az ötlet, hogy továbbgondolták a Kraftwerk szintetizátorzenéjét: intergalaktikus autópályákat építenek, mellettük fénysebességgel elsüvítő űrvonatokkal – erről szólna a Trains By The Autobahn Part 1 & 2. Bőven akad olyan kozmikus atomtechnó is, amik már túlmennek Gibson és Stephenson cyberpunk világán (ami viszont a Plaidnek a mai napig ihletforrás), és valami nagyon friss, nagyon eleven hangulatot teremtenek.
Egy dolgot sajnálok csak: a Black Dog annyira öreg már és a Radio Scarecrow annyira muzeálisnak tűnik, hogy minden zsenialitása ellenére valószínűleg pont úgy fogja végezni, mint Downie eddigi lemezei is.
 |
|
| Korábbi cikkeink | |
| Kapcsolodó linkek |
Szólj hozzá!
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
