A magyar rock megmentői 2: Rebel Funky Whitewater

Jacopetti Dávid [2008. június 05. 10:40]

Egy félórás metál/rocklemez képes feledtetni saját műfaji korlátait, a hangulatzene azonban nem lehet mindig kifogás, főleg akkor nem, ha igazából nem is az. A magyar rock újabb megmentői Fiath No More-t hallgatva találkoztak először a mással, forró országúti homok cserzi a bőrüket, funky fiúk ők, akiknek kell egy kis hepaj, de csend az nem. A kékeszölden illatozó horizontról tekintenek vissza szomorúan, de keményen, majd leugranak.

Chief Rebel Angel
Death Rock City

Edge, 2007.

Shell Beach
Acronycal

Edge, 2007.

Metrosection
Hiányzik a városnak a csend

Hunnia, 2008.

A Chief Rebel Angel bemutatkozó lemeze, a Death Rock City decemberben jelent meg, ám júniusra érett be igazán, hiszen rohadt egy meleg van, kocsiba lehet pattanni, egy kazetta b-oldalára pont ráfér a félórás album, irány a kopár Hortobágy, kár, hogy nem arra van a Balaton. A Chief Rebel Angel enyhén szólva nem túlokoskodott rockandroll (deathandroll, mondjuk), nagyon helyes, olyannyira hangulatzene, hogy magukra a számokra úgy tíz perc után kezd el odafigyelni az ember. Különösebb jelentősége annak sincs, hogy a lemezen a két alapító tag (Felföldi Péter basszer/énekes, Kiss Barnabás gitáros) mellett még Pándi Balázs dobol, ezt illik megemlíteni (ő azóta már nem tagja az együttesnek), meg nyilván nem is rossz az. A lemez tizennégy jó húzóerejű, de túlnyomórészt homogén egyként ható dala az országútra (meg persze koncertre) való, nagyon kidolgozott részletek nincsenek is (úgyse lehetne hallani a tűzforró homokszéltől, mindegy), de vannak tökös váltások, mocskos groove-ok, zajos és koszos vokálok, a Rolling And Tumblingban duplázott/torzított rockabilly, az 57 Deal végén pedig dr. Máriás szaxizik, pont úgy, igen. Fél órára ez bőven elég. Az a-oldalon meg úgyis a Blues For The Red Sun kezdődik rögtön utána. Ja nem, mert az nem fér rá, basszus. (B)

Érthető módon amióta a földkerekség közszáján forog az, hogy "emo", egyre több szó esik arról, hogy mi is (mi is volt) valójában az az "emo", mert nyilván nem a My Chemical Romance, hányinger ez a Madrid. Azt nem tudom, hogy ilyen megfontolásból nevezi-e magát a Shell Beach emo/screamo/rockzenekarnak, vagy csak halad a korral, de az tény, hogy '98-ban ezt a zenét mindenki numetálnak hívta és kész (utólag nem ér mást állítani). Az öttagú együttes szintén tavaly adta ki bemutatkozó lemezét, Acronycal címmel, és nagyjából azt az egy-két éves korszakot idézi meg, amikor a kamaszos vicsorítással éneklő/sikító numetál csapatok némelyike elkezdett finomodni, akusztikus hangzásokat is keverni a dologba, egy kis alternatív rockot stb. Élen járt ebben (színvonalban is) az Incubus például (a Deftonest szándékosan nem említem, mert az kiemelkedik az egész bagázsból), és a Shell Beach is ilyesmi. Meg ott van ugye a másik vonal, amely elkezdte Bam Margerát isteníteni és úgy kinézni, mint Ozzy Osbourne balfasz fia, de ezt hagyjuk is. A lényeg, hogy 2008 van, és amit a Shell Beach csinál, azt nem nosztalgiából csinálja. Az Acronycal tíz dala (negyven perce) egyenletesnek is nevezhető, de inkább egysíkú. Lassú és gyors, ordítgató és énekelgető, érzelmeskedő és keménykedő, mélyre hangoltan riffelgető és a kristálykék horizonton pengetgető ciklusok váltakoznak egymással, előre kiszámíthatóan. Műfaji adottságok ezek, amik egy percre se engednek teret az izgalomnak, ráadásul Totik Zoltán hangja sem valami karakteres - sajnos ez is műfaji adottság. De nincsenek rosszul összerakott dalok (az öttagú csapat gitárosa Horváth Attila a Subscribe-ból, a basszerja meg Mohácsi Mátyás az Idoruból), jól szól az egész, a borító és a booklet is elegáns (bár inkább emlékeztet egy aftershave promójára), kidolgozott és jellegtelen. (C)

A Metrosection bemutatkozó lemeze kicsit kilóg a sorból, de valójában sok szálon kapcsolódik a fenti zenekarokhoz. Egyrészt a Death Rock City-hez hasonlóan rámutat arra, hogy mennyire máshol vannak a hangsúlyok, és ezáltal mennyire jobbak képesek lenni bizonyos lemezek, ha csupán félórásak. Másrészt a Metrosection is többé-kevésbé ahhoz a generációhoz/réteghez tartozik (illetve annak leszármazottja), amely a Faith No More-t (később meg mondjuk az Incubust) hallgatva találkozott először pl. a funkkal. A tavalyi Emergenza tehetségkutatót megnyerő csapat ugyanakkor a szokásosnál jobban kötődik a magyar alterrockhoz is, a Hiányzik a városnak a csend című első lemez dalai mind magyarul vannak; egy ponton a Black-Outra, egy másikon a Kispálra vagy a Quimbyre emlékeztethetnek akár, pedig igazából egyikre sem hasonlítanak, csak időnként nem tudnak kiénekelni tisztán hangokat, ennyi. Nem is változatos a lemez, viszont úgy fiatalos és naiv, hogy jólesik. Ugyanez vonatkozik a kellemes, rockos és meg-megtört zúzásokra is, csak az zavaró kicsit, amikor olyanok hangzanak el benne, hogy "öreg, te nem zenélsz / csak a sminkből élsz", meg amikor van az a zongorás szám. De amikor meg az ember épp elkezdene gondolkodni mindezen, akkor véget ér a lemez, és ez az ember inkább elkezdi továbbélni az életét. (B)

Korábbi cikkeink	A magyar rock megmentői: Jacked versus Gonzo Megszülte első lemezét death 'n' roll magyar élharcosa
Későbbi cikkeink	"Valahol minden ember metálos" - Pándi Balázs a Quartnak Kellően széttorzított és koszos Ott egy repedés: Isten Háta Mögött Bárcsak tuskó lehetnék! Locust On The Saddle és Saint Petrol
Kapcsolodó linkek	Chief Rebel Angel MySpace Shell Beach MySpace Metrosection Myspace