Nem mindenki várja rettenetes izgalommal a Radio 1 "negyven feldolgozás negyven év dalaiból" lemezét, sőt, egyesek a tracklistát nézegetve már eleve úgy döntöttek, hogy ez bizony rossz lesz. Nemcsak a minden gonoszkodásra kapható bloggerek és zenei újságírók vannak az előre fikázók között, hanem az egyik résztvevő zenekar, a Franz Ferdinand is.

A népszerű glasgow-i art-dance-indie-rock (vagy valami hasonló) együttes nemrég a következő üzenetet hozta nyilvánosságra honlapja News rovatában: "A Franz feldolgozta David Bowie 1977-es kislemezdalát, a Sound And Visiont a BBC Radio 1 negyvenéves születésnapját ünneplő gyűjteményes albumhoz. A lemezen kortárs műűűűvészek [az eredetiben: artistzzzz] dolgznak fel dalokat az adó indulása, 1967 óta eltelt évekből. A lemez további csúcspontjai: (1975) Kylie - Love Is The Drug (Roxy Music). És ennyi... ráadásul ebben a számban is közreműködik Calvin-bloody-Harris. [Fiatal elektronikuszenei tehetség, aki Kylie Minogue-gal is dolgozik. A Franz Ferdinand nem szereti, úgy látszik.] Az egész vacak nem tűnik jótékony célúnak, úgyhogy srácok, hamarosan irány a Limewire!"

A TorrentFreak felidézi, hogy az együttes korábban bevallotta, hogy bizony ők szoktak cd-ket mp3-ba tömöríteni és iPodjukra felmásolni - amit milliók csinálnak, de állítólag az Egyesült Királyságban ez illegális. Mi több, Alex Kapranos frontember egyszer még azt is mondta: szerinte kifejezetten pozitív hatással vannak a zenére a letöltések, mert így az emberek csak azokat a számokat veszik meg, amik tényleg jók. A lusta együttesek nem tehetik meg, hogy csinálnak egy slágert, aztán az albumot telepakolják töltelékszámokkal. Szerintük a letöltések arra kényszerítik a zenekarokat, hogy minden egyes számukat olyanra írják, ami megáll a saját lábán.

Érdekes módon ez utóbbi jellegzetesség, ami miatt a Franz Ferdinand rokonszenvezik a letöltésekkel, szokta kiváltani a legtöbb olyan kritikát, ami nem anyagi, hanem művészi megfontolásból születik. Miszerint a külön-külön megvásárolható számok korában a nagyszabású, csak egy teljes lemezben manifesztálódni képes művészi vízióknak nincs hely, pedig hát a poprock történelmének számos csúcsműve éppen ilyen konceptalbum. (A másik hasonló, esztétikai szempontú kritika a letöltésekkel szemben, hogy hová lesz a borítóval-lemezzel-füzetkével-mindennel együtt teljes művészi élmény, ha csak "személytelen" fájlokkal találkozunk.)