Sziget HammerWorld, augusztus 10.
A tetszhalott kölyökkutya megszült - Skinny Puppy

Puskár Krisztián [2007. augusztus 11. 18:18]

Ogre, a mechanizált emberszörny tíz perc után lépett csak ki a véres paraván mögül, majd vért köpött és valóra váltotta legszebb rémálmainkat. A Skinny Puppy gitár nélküli koncertje a HammerWorld Színpadon hozta a kultusz minden kellékét, mégis korszerű volt. Az indusztriál talán megsem halt meg, vagy ha igen, a Skinny Puppy azért még igenis élő, és sok év után újból önmaga. Valamivel később Otto von Schirach Pándi Balázs animátori segédletével arra is rávett egy fiút a Mokka Cukkában, hogy teljesen meztelenül, ráadásul kutyapózban csináljon magából komplett hülyét a többség legnagyobb megelégedésére.

Az indusztriál, akárhogy is nézzük, közel két évtizede súlyos válságban van. Az ipari zene nagyjából a nyolcvanas évek közepéig volt hiteles dolog, műfajjá válása - mint ahogy az általában a műfajjá válással lenni szokott - saját fokozatos romlásához vezetett. Tömegszinten legalábbis, nagy vonalakban. Ugyanis főcsapása mellett az indusztriál manapság (nevezhetjük poszt-indusztriálnak is, ha akarjuk) nagyon is termékeny, sőt, saját torzulásaiban tovább él, még ha nem is virágzik. A tegnapi koncert után kijelenthetjük, hogy 2007-ben a Skinny Puppy azon kevesek közé tartozik, akiknél a kultusz nem egy halott kultusza, hanem egy vértől, sártól és gépolajtól ragacsos újszülötté. Tökéletes ellentéte a pár hete a PeCsában fellépett másik ipari "legendának", a hulladékszar Frontline Assemblynek.

Gitár nélkül a Hammerban

Pedig a Skinny Puppy új lemezei nem jók. Közel egy évtizedes tetszhalott állapot után a 2004-es visszatérő Greater Wrong Of The Right album fájdalmasan kommersz és egyszerű volt; én személy szerint az idei Mythmakert sem voltam képes befogadni. Mindezek ellenére a Skinny Puppy visszatérése mostanra beérett. Bár cEvin Key és Ogre, a két élő alapító, korábban sem győzték hangsúlyozni, hogy nem szándékoznak nosztalgiakoncerteket adni, tegnap élőben tapasztalhattuk nyilatkozataik súlyát. Ez nem azt jelenti, hogy a számok hatvan százaléka ne régi lett volna, hanem azt, hogy a műsor zeneileg szinte tökéletes egységet alkotott, egyszerre nyúlt önmagához vissza és lépett előre, tökéletesen korszerű volt.

A két évvel ezelőtti turnéhoz képest - akkor a Puppyt a délutáni Nagyszínpadra osztották be - a számlista nagyrészt kicserélődött. Számtalan kihagyhatatlannak hitt Puppy-himnuszt nélkülözött a műsor, ugyanakkor több olyan régi számot is eljátszottak, amit vagy még soha nem adtak elő élőben, vagy csak iszonyú régen. Rég dédelgetett rajongói álmom vált valóra, amikor olyan dalokat hallhattam testközelből, mint a Dogshit, a Fascist Jock Itch vagy a Far Too Frail. (Gondolom a koncertet megtekintő Trent Reznor is velem örült.) Az új hangszerelésben a két legfontosabb tényező, hogy a két évvel ezelőtti turnéval ellentétben nem volt gitáros a színpadon (a gitárhangok, amikor voltak, samplerről szóltak), így például a színtisztán elektronikus Rodentet is eljátszhatták. A felállás másik nagy újdonsága, hogy idén sokkal hangsúlyosabb szerepet kaptak Justin Bennett rendkívüli dobosi képességei, ami a gépi pontosság és az élő dinamizmus egyvelegével az egész koncert őrületes húzóerejét adta.

A véres paraván

A színpadi díszlet, Nivek Ogre véres paraván mögött előadott árnyjátéka a régi Puppy-időket idézte, és szerencsére idén mellőzték a vizuálisan explicit Bush-kritikát is. Helyette sokkal egyszerűbb hangulatvetítés volt a jellemző, talán az intrót (Anger) követő Ugli ("Jesus wants to be ugli") Jézus-ikonjai és freskói voltak képileg a legegyértelműbbek. Ogre véres volt, huzalok és vezetékek álltak ki belőle, mint mindig, később ipari bádogsisakot húzott, és sajátos, egész testes jelbeszédével és manóorgánumával kísérte cEvin Key ocsmányságot és szépséget ötvöző elektronikus rémálmát. Talán az egyetlen dolog, amit időnként hiányoltam: a Skinny Puppyra annyira jellemző elektronikai finomságok, amelyek két évvel ezelőtt sokkal kivehetőbbek voltak, és amiket tegnap gyakran elnyelt az egyébként rendkívül örvendetes zajkoncepció. Plusz kár, hogy az utolsó szám az új klipnóta, a Haze volt, ami szerintem gyenge. De szerencsére volt ráadás, és eljátszották a Far Too Frailt a legelső lemezről. (A-)

Otto gyógyszere

A koncert után érkezett az sms, mely szerint "Otto gyógyszere elgurult". Ugyanis az egyébként a Skinny Puppyval együtt turnézó, és annak legutóbbi albumán is közreműködő Zorro-maszkos Otto von Schirach is fellépett a Szigeten, ráadásul a fehér maszkot húzó Pándi Balázs élő dobolásának és ugrándozásának kíséretében. Pándiék sajnos már 11 körül elkezdték baromkodásukat, amikor a Skinny Puppy még javában tartott, így csak a műsor második felére (utolsó harmadára?) értem át a Mokka Cukkába. Épp ezért nem igazán ragadott magával a produkció, bár kétségtelen, hogy a hangulat óriási volt, még arra is rávettek egy fiút a közönségből, hogy tökmeztelenül, szőrös pöcsöstül stage-divingoljon, majd kutyapózban doboljon. Kapott is jutalmul egy cd-t. A színtiszta és valójában igenis rutinos trash-show-val kísért sikítozós, ultrasteril breakcore jó volt, de azért annyira nem. Pándi amíg dobolt, viszonylag pontosan tette, aztán pedig fecskegatyában, zakóban hörögte, hogy "I'm too sexy for my shirt". A végén összeölelkeztek Ottóval, majd eleredt az eső és minden tiszta sár lett. Zene C+, buli A-.

Későbbi cikkeink

Acid! A Skinny Puppy klubkoncertje Budapesten A Skinny Puppy ismét Budapesten Vissza az időben, hadnagy! Front 242 Az idegbeteg és a dobos megint, vendégük van Az orosz elitkommandó valójában svéd régiiskolás testzene Szakítsad le a fejemet! Képekkel búcsúzott a Ministry Belga elektroindusztriál allstars olaszokkal Precíziós gépezet a zene elpusztítására - Locust Ma nem bántom magamat - Nine Inch Nails