Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
Az egyes nap egyik csendes érdekessége volt, hogy a Cökxpőn Ambient Sátorban – a Sziget-történetben talán először – fellépett egy olyan magyar előadó, akinek nem kis köze van az elektronikus zenei műfajok peremén létezgető irányzathoz, az úgynevezett berlini iskolához.
Ritka az olyan pillanat, amire utólag rá lehet fogni, hogy ez aztán alaposan megváltoztatta a dolgok menetét. A popzene eddigi történelmében ilyen lehetett az, amikor Bill Haley először gitárhoz jutott, de rögtön utána kell említeni azt a pillanatot, amikor a poszthippi berlini zenekar, a Tangerine Dream vezére, Edgar Froese a hetvenes évek elején hagyta magát rábeszélni újdonsült zenésztársától, Chris Frankétól, és nekiálltak, hogy elektronikus hangeszközök nyöszörgéseit emberek által is fogyasztható popzenei hangzásvilággá formálják.
Ami aztán a következő pár évben történt körülöttük, az tényleg átírta a zenészszakma sztenderdjeit, és meghatározó jelentőségű maradt majdnem harminc évig. Lemezeik közönségfogadtatása sem volt rossz, munkájuk jelentőségét mégis inkább az adta, hogy miközben színpadképes hangszerré vált kezük alatt a szintetizátor. Emellett a kollegák előszeretettel nyúltak zenei, technikai és egyéb megoldásaikhoz, ha más nem jutott eszükbe - Madonnától a U2-ig, és még tovább is: a kilencvenes évek elektronikus tánczenei mozgalmárai közül nem sokat találunk, aki ne nevezte volna meghatározó élményének a TD zenéjét.
Ebben a megvilágításban néz ki igazán furcsán a zenekar direkt követőinek, a már említett berlini iskolának a pályája. Az ide sorolt produkciók 99 százaléka meglehetősen borzalmas, fantáziátlan, lelketlen másolata az eredeti dolognak, nagyon kevesen vitték valamire ebből a mezőnyből, nemzetközileg is csak egy-két komolyabb név jut hirtelen észbe, az öregek közül a TD-ben is megfordult Klaus Schulze, a fiatalabbaknál pedig a Wire által csak maestróként emlegetett Ulrich Schnauss.
Hát ezt a versenypályát választotta magának a sátorban fellépett Fabók Péter azzal, hogy művésznévnek a TD egyik legendás albumcímét, a Tangramot választotta. Ezzel az indítással akár rögtön be is sorolhatnánk a tucat/copy-produkciók listájába, ha viszont belehallgatunk anyagaiba (mondjuk hivatalos honlapján), az derül ki, hogy erről szó sincsen. Tangram úrtól semmi sem áll távolabb, mint az, hogy a Tangerine Dreamtől megszokott technikai megoldásokkal, a jól ismert hangeffektusok újrasorrendezésével generálja le dalait – ő abban utazik, hogy az originális hangulatot korszerűbb stílusokra, például lounge-ra, chilloutra meg hasonlókra fordítsa le.
A kísérletet összességében sikeresnek lehet nevezni; a Tangram-zene nem jól-rosszul összeszögelt szekvenszer-aritmetika, és nincsenek benne ravaszul programozott húzások sem – a dalok mind szépen, fokozatosan fel- és leépítkeznek, amitől az egésznek van egyfajta organikus jellegzetessége. Flow van, áramlik, megy az egész előre, a ritmusok pedig az ebben a műfajban megszokottnál úgy jó másfél fokkal keményebbek, feszesebbek, energiát érezni az egész anyagból.
Az anyag, amit hallunk, valójában egy lemezanyag, persze nem lemezen adják ki: hála a nemzetköziségnek, bárhonnan kifizethető és letölthető erre specializálódott külföldi weblapokon és egy magyar helyen, a Songo.hu-n is (úgyhogy innen szólítjuk fel a világ ifjúságát, hogy pörgesse meg egy kicsit a magyar GDP-t néhány dollárcenttel). Az élő adás varázsát viszont hiányoltuk a sátorban – a Tangram élőben is szuper-költséghatékony, egyszemélyes projekt. Ami annyira nem ad nagy élményt, mintha mondjuk ketten zenélnének: ezzel a módszerrel ugyanis rendkívüli mértékben meg lehetne növelni az elméletben elképzelhető zenei variációk számát! Nem véletlen, hogy sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, például a már említett, szintén szólóban dolgozó Klaus Schulze is visz magával többnyire zenésztársat efféle alkalmakra.
Na de ne legyünk telhetetlenek, inkább – itt a végén most már elárulhatjuk, elkötelezett támogatóként - örüljünk annak, hogy a berlini hagyomány is megújítható.
| Kapcsolodó linkek |
|---|
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.